Párizsi példa

„Az egymást váltogató kelet-közép-európai kormányok öncélú szavazatszerző politikája az esetek többségében jóval fontosabbnak találja a nacionalista érzelmek kijátszását a szomszédos államokkal szemben, mint a közép- és hosszú távon jóval nagyobb haszonnal kecsegtető, német–francia mintára kiépített szoros, közös érdekek alapján érvényesített egységes fellépést az unión belül. A visegrádi államok laza, de intézményesített együttműködése így is szemet szúr Európa nyugati felében, holott távol áll lehetőségeinek maximális kihasználásától. Brüsszelt érzékenyen érintette a kelet-európai országok és Kína bukaresti csúcstalálkozója is, ami szintén azt jelzi: a jelenleginél jóval nagyobb potenciál lenne térségünk egységes fellépésében. Minden jel arra mutat, hogy Nyugat-Európa nemcsak az integrációs folyamatokat fagyasztotta be, de elindult a dezintegráció útján is. Miután megszerezte a kontinens keleti felének piacát, most felszámolná a térségünk számára legfontosabb előnyöket, a szabad munkavállalást és az államhatárok átjárhatóságát. Nagy-Britannia korlátozó politikájával elindult a harc a kontinens két része között, és nagy valószínűség szerint ez fogja meghatározni az uniós politika válság utáni időszakát. Nem mindegy, hogy Kelet-Közép-Európát milyen állapotban találja ez az összecsapás.

Tanulhatnánk a német–francia tandemtől.”