„Nincs nagy szerencséje a szocialista pártnak október 23-ával. Tavaly ilyenkor bontott zászlót Bajnai Gordon, bejelentve igényét az első számú kihívó szerepére, s ezzel jó nagy fejtörést okozva Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének. Bajnai fellépése előtt a szocialista párt már-már a Fidesz közelébe ért: ami nem az MSZP előretörésének, sokkal inkább a kormánypárt visszacsúszásának volt köszönhető. Aztán a hosszú, köldöknéző és végtelenül kisszerű előválasztási kampány kezdődött a baloldalon, ami közel egy éven át lekötötte a harcban érintett politikusok energiáját. Amikor idén ősz elején az MSZP és az Együtt-PM végül megállapodott, a baloldali ellenzék szinte pontosan ugyanott tartott, mint 2012 őszén – miközben az elmúlt évet népszerűség-növelő intézkedésekre és azok kommunikációjára komoly energiát fordító Fidesz jelentősen növelte támogatottságát.
2013. október 23-a lehetett volna a baloldali ellenzék második nekifutása, ám ehelyett második megosztása és sokadik kudarca lett. Bajnai Gordon után most Gyurcsány Ferenc intézett kihívást a szocialista párt és kormányfőjelöltje, Mesterházy Attila ellen. Gyurcsány fellépése persze nem volt váratlan: a volt miniszterelnök nem tett mást, mint kihasználta azt a helyzetet. (...)
Kétségtelen, Mesterházy egyszer már legyőzte Gyurcsányt: ahogy Bajnaival szemben, vele is leginkább türelemmel és taktikázással ért el eredményt. Nem kétséges, hogy a szocialista pártelnök ezúttal is ebbe az irányba mozdulna. Ugyanakkor a választás már annyira közel van, hogy ezt a módszert alkalmazva a Gyurcsánnyal szembeni csatát megnyerheti, de a Fidesszel folytatott háborút biztosan elveszti. S onnantól már az lenne a kérdés, hogy ki a fő felelőse az ellenzék bukásának, azaz ki a bűnbak. Márpedig ebben a meccsben Gyurcsány kétségtelenül sokkal jobban áll, mint 2010-ben. Akkor egyértelműen őt és a kormányzását hibáztatta a baloldal, most azonban már többesélyes lenne az értelmezési küzdelem.”