A próféta és a fehér ember

„Mohamed árnyéka megint rávetül Európára — kesereg a nyugati kisember. Nem arra gondol, miképpen ad a próféta és a Korán átfogó világképet a benne hívőnek, egyenlő jogokat és kötelességeket róva rájuk, hanem arra az egymilliárdnyi muzulmán tömegre Ázsiából és Afrikából, amelyik késznek látszik arra, hogy bedöntse az atlanti civilizáció kapuit.

A fehér ember fél. Nincs világképe, Isten akaratában és a hívők egyenlőségében sem hisz. Csodálkozik, ha történészek azt mondják neki, hogy a spanyol földre, Kis-Ázsiába vagy a Balkánra zúduló iszlám seregek a társadalmi egyenlőség gondolatával, s nem csak karddal hódítottak. Rendőrért kiáltana, de az a liberális állam, amely a formális, emberi jogi egyenlőség gondolatán csak pillanatokra tudott túljutni a jóléti társadalom meghirdetésével, nem segít neki. Az állam kezét a rasszizmustól való félelem köti meg. Pedig az iszlám több mint hit, életmód – jegyzi meg bölcsen Arthur Goldschmidt a Közel-Kelet rövid történetében. Viselkedésünket sok tekintetben nem az öröklődés, hanem a kultúra határozza meg, s az új migránsoktól aligha lehet elvárni, hogy egy új európai aranykor bűvöletében lépjék át a határokat. A kérdést a nagypolitika leegyszerűsíti, amikor a kisember fokozódó idegengyűlöletéről és neonáciveszélyről papol.”