Elveszett illúziók

„A mostani lehallgatási botrány is a hanyatlás egyik szimptómája. A rendszer ugyanis már repedezik, egyre rosszabbul zár, miközben meg-megszólal a lelkiismeret, megjelennek az őrület tombolására kellemetlenül emlékeztető Szaharovok. Jól érzékelte ezt Obama, akit jellemző módon pár megnyugtató szép mondatáért azonnal Nobel-békedíjjal jutalmazott a világ. Ebben a gesztusban nemcsak a vazallusok végtelen lojalitása volt benne, hanem a régi szép álom megőrzésének a vágya is. Ez a vágy pedig olyannyira erős, hogy még a pofonok sorával megalázott Európa vezető hatalmának első embere is csak akkor emelte fel kissé a hangját és a telefont, amikor kiderült, őt is lehallgatták. Merkelt az sem nagyon zavarja, hogy szövetségesei nemcsak megfigyelik, de a szemébe is hazudnak. Obama a nyáron ugyanis azt mondta Berlinben, hogy az Egyesült Államok nem sérti meg a német törvényeket. Majd a botrány terebélyesedésével még az elmúlt napokban is csak azt hallhattuk bocsánatkérés helyett a washingtoni illetékesektől, hogy Amerika csak azt tette, ami a dolga, s ezzel is csak az érdekeit védi, míg végre John Kerry azért nagy nehezen csak elismerte, hogy az NSA túl messze ment.

Igen, az Egyesült Államok csak az érdekeit védte, mint ahogy azt tette annak idején a Szovjetunió is. Átgázolva mindenen és mindenkin. Sokáig azt hittük, hogy csak az előző rendszer lépett át minden morális határt, mára azonban kiderült, hogy erre a demokratikus hatalmak is képesek. Ideje tehát felébredni, s mivel mint látjuk, még a szövetségesekben sem bízhatunk maradéktalanul, az álmodozás helyett inkább saját magunk megerősítésére kell koncentrálni. Ez biztosíthatja ugyanis legjobban az érdekek védelmét. A világ bizony ilyen! Tudtuk ezt, mégsem nagyon akartuk elhinni. Hiszen mégiscsak jó álmodozni! Egy illúzióval azonban megint szegényebbek lettünk! Kár!”