Gyámság alatt

„Három éve a Fidesz elsöprő győzelme az MSZP-nek új figyelmeztetés volt a fiatalításra: Lendvai Ildikónak 2010 nyarán búcsúznia kellett a pártelnöki poszttól, s jött Mesterházy. De posztkommunistákról lévén szó, lehetett sejteni, hogy a régi motorosok, Kovács László, Lendvai Ildikó és a többiek nem tartják járműveiket sokáig a garázsban. Elmaradt győzelmük hamvai alatt nemcsak a revánsvágy parazsa izzott, hanem annak tudata is, hogy a bölcsek köve csakis náluk, a magukat már szociáldemokratáknak nevező, sokat próbált kommunistáknál lehet. (...)

Félreállítottságukhoz igyekeztek jó arcot vágni: Kovács László Brüsszelt boldogította, Lendvai Ildikó tanárnői múltjával nosztalgiázott (Aczél elvtársnak vagy Knopp András pártfőmuftinak végzett agitpropos munkájáról nem szeretett beszélni). Valójában kivárták az idejüket. Jó, ha a fiatalabbak vannak a kirakatban, de az irányt csak hadd határozzák meg a rutinos idősek. Főleg, ha van diktatúraműködtető tapasztalatuk: most egybe kell terelni a szétszaladt nyájat, s majd ők megmondják, ki lesz a pásztor. Mesterházy nem jól szerepelt, hagyta leugatni magát. Gyurcsány rovott múltú – bár a baloldalon ez inkább érdem, mint bűn –, de nyájterelőnek még jó lesz. Bajnai színtelen és gyenge, de legalább kézben lehet tartani.

Van valami derűt fakasztó abban, ahogy az MSZP megalakulása óta meg akar újulni. De nem tud. A megújulásnak ugyanis az lenne a feltétele, hogy lehántsa magáról a múltat. El nem ismernék magukról, hogy vezetőik közt nincs erős egyéniség, hiányzik az integráló akarat. Most kínjukban és dühükben ismét a gerontokrata hagyományokat elevenítették föl, pedig ez nem a jövő felé mutat, hanem csak a múltat hosszabbítja meg. Nekünk ez is jó.”