„Hazánkban a növekedési fordulat idén végre megtörtént, és már a 2008 előtti szintet is meghaladja a foglalkoztatási mutató, ám a statisztikák két súlyos problémára is rávilágítanak. Az egyik, hogy a rendszerváltással hirtelen elveszett egymillió munkahelyet szinte lehetetlen visszaszerezni, mert az ország már 2008 előtt is szerkezeti válságban volt. 1990-ben még háromszázalékos volt a munkanélküliség, és hetven százalék feletti a foglalkoztatottak aránya. A szocialista nagyvállalatoknál csak papíron létező munkára bejelentett, alacsony képesítésű, úgynevezett vattaembereknek azóta sem sikerült integrálódniuk a kapitalista munkaerőpiacon.
A mai munkanélküliek több mint fele egy éve vagy annál régebben keres munkát, zömük még általános iskolai végzettséggel sem rendelkezik. Többek között nekik szól a télre meghirdetett közmunkaprogram, amelyben a 200 ezer részt vevő jelentős része „alapkompetencia-képzésben vesz részt, illetve a hetedik és a nyolcadik osztály elvégzéséhez próbálják őket felzárkóztatni”. 23 évvel a rendszerváltás után! A közfoglalkoztatás havonta átlagosan 110 ezer főnek biztosít munkát, a mostani munkahelyszám-emelkedésnek tehát csak egy része fűződik az államhoz, az új munkahelyek másik részét, csaknem százezret a versenyszféra ad. A másik nagy tanulság, hogy az ország területileg is megosztott, és a leszakadt rétegek felzárkóztatása egyre nagyobb feladat. A szegényebb régiókban az államnak sokkal nagyobb arányban kell támogatnia közmunkával a munkanélkülieket: míg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj Zemplén megyében tíz állásból nyolc támogatott álláshely volt, addig az ország északnyugati részében ez az arány csak tíz a kettőhöz.”