Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Ül a szocialista szóvivő a háttérműsorban és egy folyamatábrát mutogat, bizonyítva, hogy hazudtak, akik azt mondták, hogy a szocialisták azt hazudták, hogy mások hazudtak.
„Van egy olajozott, látványos és meggyőző hazugsággépezet, amit a Fidesz minimum tíz éve működtet zavartalanul, és vele szemben ez a hebegő-habogó, széteső és nevetséges ellenzéki improvizáció, mindenféle koncepció, erő vagy hatás nélkül.
Ennél szánalmasabb csak akkor lehetne, ha többet szerepelnének a tévében, de szerencsére a kormány még nem élt a lehetőséggel, hogy körbehordozza a közmédiumokban az ellenzék prominenseit, mert akkor már kampányra sem kellene költeniük. Lehangoló, buta emberek mesélnek arról, hogy mit tesz a kormány, mintha nélkülük nem tudnánk.
Ebben az egészben nem az összefogás hiánya a legfájóbb, hanem a koncepciótlanság és az intellektuális csődhelyzet. Az elég nyilvánvaló, hogy ha sok töketlen ember összefog, abból még nem lesz kirobbanó potencia, a mennyiség forradalma meglehetősen valószínűtlen, még akkor is, ha vannak elméletek, melyek szerint a sok kicsi egyszer átcsaphat valami nagy jóba. Ez más mennyiségekre vonatkozik. Nem véletlen, hogy nincs közös miniszterelnök-jelölt, mivel külön-külön sincs olyan emberük, akire legalább felkapnám a fejem ha megszólal, a csettintésről már nem is beszélve.”