A nyolcadik

„Óriási csinnadrattával bevezették az életpályamodellt. Átverték a pedagógusokat, a törvényben rögzített béremelésnek alig 60%-át adták, ellenben gondoskodtak a munkaterhelés növelésének százszázalékos megvalósulásáról. Állításuk szerint megszüntették a pedagógusok túlóráját. A kormány, a miniszter, az államtitkár örömmámorban úszik, dicshimnuszokat zeng önmagáról, s nem érti, hogy mi miért nem érezzük azt, hogy nekünk is örülnünk kellene. Azazhogy dehogynem érti…

Az erkölcs és a hit felkent képviselőjeként azonban fittyet hány a nyolcadikra. Talán mert elfelejtette, talán mert érdekeinek így a jobb. A sokszor kárhoztatott, erkölcstelen, etikátlan magatartás »legjobb« éveit idéző hozzáállás magabiztosságával fordulnak szembe az Úr igéjével: »Ne hazudj!« Sikernek állítják be a totális káoszt, béremelésnek mondják azt, amit kompenzációnak is alig nevezhetünk, letagadják a munkaterhelés drasztikus növelését, néhány mitugrász kekeckedésének tartják az egyre erősödő tiltakozást, szemérmetlenül mondják a szemünkbe, hogy a pedagógusok tömegével jelentkeznek a pedagóguskarba…

Mindezt egy önmagát keresztény-konzervatívnak (időnként kereszténydemokratának) nevező kormány képviselőiként. Nekem már nem kell hazudni. Nekem már nem érdemes a feketét fehérnek, a rosszat jónak, a működésképtelent tökéletesnek mondani. Tudniillik felnőttem, s velem együtt még jó néhány milliónyian ebben az országban.”