Bírni kell

„Sok szép gondolatot olvashattunk mostanában arról, hogy egy jelentős történelmi évfordulón leginkább ünnepelni kellene, méltósággal, ott politikai demonstrációnak helye nincsen. A szép gondolatok azonban nem mindig pontosak. Ugyanis az 1956-os forradalom évfordulóját ünnepelni a politika kizárásával nem lehet. Karácsonyt lehet, télbúcsúztatót is; sem Jézus születését, sem a busójárást nem szükséges átpolitizálni. Ötvenhattal azonban más a helyzet, mivel politikai tartalma elsődleges és meghatározó. Ezt kihagyni belőle nem lehetséges, ugyanakkor az ellenzéki szónokoknak tudniuk kellett volna, hogy politika és aktuálpolitika közt nagyjából akkora a különbség, mint a szemüveg és az üvegszem között. ’56-ról ontották a politikai közhelyeket, s közben belesüllyedtek a kampányharcba, az aktuálpolitika mocsarába.

Van egy felvétel a YouTube-on, Kavafisz versét énekli egy görög énekes Thermopülai hőseiről, a halálba menőkről. Ugyanúgy, mint Cseh Tamás dala a Corvin-köziekről, az előadás nem ironikus, nem idézőjeles, hanem emelkedett, komoly és tiszteletteljes. Mert van, amikor ennek van helye. (Weöres Sándor az ’56 előtti állapotokról azt írta: »rabtábor volt az egész ország«.) Orbán Viktor beszéde csakis komolyra hangszerelt emlékezés lehetett, háromnegyede a történelemről, ’56 szelleméről, jelenségéről, a szovjet birodalmi érdekek ránk telepedéséről, a hatalom ostobaságáról és erőszakosságáról, a húr túlfeszítéséről, a függés elviselhetetlenségéről szólt. Jellemzően a legnagyobb tapsot akkor kapta, amikor beszéde vége felé, nagyjából az utolsó pár percben jelezte, hogy áttér a jelenre. Ezt várták, ezt várjuk tőle. Az érzelmi alapozás megvolt, átéreztük, amit át kell éreznünk: hogy bírni kell a nyílt és agresszív politikai harcot, a korán kezdődött kampányt, s ez nem ronthatja meg mindennapjainkat. Ha győzni akarunk, a kormánytámogató nagy többségnek még erősebb szálakkal kell kapcsolódnia egymáshoz.”