A sorozatról

„Elképesztő hatással bírtunk a politizálás alakulására is. Itt egyáltalán nem aktuális, ki-mit-lopott kérdések fel- vagy fel nem derítésére gondolok, hanem a politikai kommunikáció és tartalom utolsó tizenegynehányéves evolúciójára. Arra, hogy a politikai szereplőknek számolniuk kellett egy pártoktól független finanszírozású és vonalvezetésű, egyúttal nagyon erős médiaszereplővel, és az ezzel járó, számukra nehezen jósolható működéssel. Az pedig tovább nehezítette a pártok számára a velünk való kalkulációt, hogy az internethasználók kulturális újraágyazódását (amit nem mi hoztunk persze létre, de rendesen felgyorsítottuk) egészen egyszerűen nem is értették.

Az pedig, hogy egy erősen kritikus, de mindvégig racionális nézőpontból elemződött újra a hazai politikai cselekvés, sok szereplőt szinte az őrületbe kergetett.

Ez a meccs végződhetett volna a mi győzelmünkkel is akár, de nem így lett. A mindkét térfélen érzelmi alapú mozgósításra átváltó politikai kommunikációs csapatok sikerrel adaptálódtak a kihíváshoz, amit mi jelentettünk nekik, és 2005-2010 között sikerrel hülyítették el saját szavazótáboraikat ahhoz, hogy ne kelljen foglalkozniuk racionális észrevételekkel. A mögöttük álló támogatók többségének elmagyarázták, hogy azokat jobb meg se hallani, csak a baj van velük.

Érdekes, hogy mind a bal, mind a jobb mekkora sikerrel tolta át az Indexet és racionális hozzáállását a túloldalra, az elvetemült ellenfél területére, akikkel szóba állni sem szabad, mert aki így tesz, az minimum békává változik, de inkább az ellenség ügynökévé. Ennek ellenére persze mégis mindenki kötelezően elolvasta az Index cikkeit - 2010-re elértük, hogy minden felnőtt magyar internetező átlagban két-három naponta belátogatott az Index valamelyik lapjára -, de az olvasók elég nagy részében a pártok és kommunikátoraik sikerrel elültették azt az érzést, hogy egy-egy leleplezésünk vagy keményebb észrevételünk valakiknek a konkrét napi politikai céljait szolgálta.”