„A fideszes pártkatona alapvetően és túlnyomóan nem a kádárista elit mimikrijére szocializálódott. Bár tudjuk: a fideszes igazgatásban is szép számmal megtalálható a késő Kádár-kori elit és állambiztonság emberei.
A fideszes pártkatona sem az objektívnak tettetés, sem a nagyvonalúság gesztusait nem tanulta el, a függetlenség látszatát nincs képessége fönntartani, és ami nagyobb baj: ezt politikai megbízói tőle nem is várják el. Revansista: pont az előző húsz év „leleplezett” szoci függetlennek maszkírozása után úgy érzi, joga van elégtételt vennie, joga van az igazgatás bármely szintjén nyíltan fölvállaltan „fideszesnek lenni”, politikai döntéseket hozni.
A magyar társadalom az udvariaskodás ilyen mellőzéséhez nem szokott hozzá. Számára ezért az oktatás, a királyi tévé, a trafik és a földpályázat, immár kimondva is: „fideszes”.
Hova vezet az a jéghideg célratöréssel vegyes ügyetlen barbárság, amelyet a fideszes kormányzás, jogalkotás (?!) és helyfoglalás gyakorlata okozott? Oda, hogy nincs a meg a tekintélynek az a látszata egyetlen független intézményben sem, amely adott esetben, a Fideszt igazolhatja, megvédheti. Nincs olyan független pozíció, amely tekintélyének pecsétjével egy politikai vitát lezárhat.”