„Mert ez hiányzik a kommunikációból mindkét oldalon: mitől lesz itt jobb annak, aki megtermeli az ország jövedelmét? Azt tudhatja, aki (még) figyelemmel kíséri a nyilatkozatokat, melyik formáció hogyan osztaná azt el. Az összes pártot áthatja az a meggyőződés, hogy akinek sok van – legyen szó jövedelemről, vagyonról -, az nem tisztességesen jutott hozzá. (Van persze valami valóságalap e mögött, az országban a feltárt ügyeknél jóval nagyobb a korrupció, a feketegazdaság, a »maffiaállam« se ma keletkezett. Eközben az elszámoltatási kormánybiztosok sorra csődöt mondtak, de az ügyészségi feljelentések is futószalagon buknak el a bíróságok előtt, korrupciós ügyeket elvétve sikerül bizonyítani. )
De azért bárkit, aki azt állítja, ebben az országban nem lehet tisztességes úton meggazdagodni, könnyen cáfolni lehet néhány név említésével. Művészek, tudósok, feltalálók, informatikusok, versenyképes terméket előállító, új üzleti modelleket létrehozó vállalkozók sorából állnak az ellenpéldák. A gazdagság általában való elutasítása, támadása az ő lenézésük. A mottóban idézett újszövetségi tanítások tagadása.
Nemzeti kudarcaink magja éppen ez: a siker gyűlölete. Nálunk az eredményt produkáló embert, szervezetet nem utánozni akarják, hanem megfosztani erőfeszítéseinek eredményétől, a régi jó sárga irigység faktor nevében. A szocializmusban már kipróbáltuk ezt, láttuk hova vezet. Muszáj megismételni?
Az ellenzéki váltógondolat magja éppen az lehetne, hogy olyan Magyarországot kínálnak nekünk, ahol az, aki hozzájárul mások jólétéhez, maga is jobban élhet, és csak az élhet jobban, aki ezt teszi.”