„Ez az ország részben valóságos, részben virtuális Gyurcsány-fóbiában szenved. Nem arról van szó ugyanis, hogy a közvélemény egy részének, bármekkora részének, az a véleménye, hogy Gyurcsány, a politikus, buta és korlátolt, ezért rosszul ismeri fel a helyzeteket, gyenge ember, ezért nem képes konfliktusokat vállalni és döntéseket hozni, tarthatatlanok az ország jelenéről és jövőjéről szóló elképzelései, rosszul beszél, azaz az elképzeléseit képtelen verbálisan eljuttatni a választókhoz, zavaros az értékrendje, a meggyőzőereje nulla, kicsi a munkabírása, sőt lusta, a politikustársaival ellentétben képtelen igazat mondani, vagy éppen egy akarnok barom, aki a saját téveszméi szerint, módszeresen akarja tönkretenni az országot. Egyszóval nem alkalmas politikusnak. Nem. Ugyanis ha ez mind így együtt igaz lenne, akkor sem indokolná a mai beteges Gyurcsány-irtózást, hiszen nem egy aktív politikust ismerünk, akire ez így együtt vagy számos elemében igaz, mégsem zavar senkit.
Nem is arról van szó, hogy Gyurcsánnyal szemben kritikus a közvélemény – legalábbis az a része, amely hallani sem akar róla –, a politikustársak, a publicisták és hírcsinálók meg az értelmiségiek egy része. Ha így lenne, lehetne vitatkozni velük, mint minden kritikus véleménnyel, és a vitának, szerencsés esetben, egy tisztább kép kialakulása lenne az eredménye, amelyben a hibák és az érdemek is a helyükre kerülnek. Nem, Gyurcsánnyal szemben a gyűlölet gerjesztett és zsigeri, azaz sikerült a hozzá való viszonyt a faji előítéletek szintjére lesüllyeszteni, ahol a mérgező nyálelválasztás már a hívószó kimondásakor megindul. Emellett szabad préda, mert a faji előítéletek hirdetőit legalább a törvények és a közvélemény ép erkölcsű része megpróbálja visszaszorítani, Gyurcsányt viszont a legnagyobb nyilvánosságban és a legolvasottabb portálokon is – minden olvasói tiltakozás vagy szankció nélkül – sikk eltaposnivaló pondróként, kártevő sásként kezelni, akit ha irtani egyelőre nem is szabad, tilos emberszámba venni.”