Mi volt a baj a Szolidaritás tüntetésével?

Miután a fél magyar sajtó nekiugrott az Orbán-szobor fejével szaladgálós Szolidaritás-tüntetésnek, és a baloldali politikusok is élvezettel estek neki a nyilván gyengíteni kívánt Bajnai Gordonnak, Szily Laci a Cinken megvédte a demonstrációt, mondván, egy tökös utcai ordibálásnak-vonulgatásnak épp ilyennek kell lennie. „És Bajnai Gordon, akit mindenki azzal cseszeget folyamatosan, én magam is, és a most elképedve óbégató protonyuggerek is, hogy unalmas, mint egy kétszersült, most végre nyakig ugrott a szaftba, és mit kapott? Minden eddiginél nagyobb lecseszést” – írta Szily.

A szobordöntés ízléstelenségére, a letört fejjel való szaladgálás gusztustalanságára nem is vesztegetnék sok szót, én inkább Ceglédi Zoltánnal értek egyet, aki a Facebookon azt írta: „egy élő emberről mintázott ál-szobrot összetörni, az illető letört fejével vonulni, feldarabolt testét szétszedni – az nem olyan dolog, amit szívesen látok, pláne nem azonosulok ilyesmivel. A legyek ura, karóra tűzött disznófej, megvan? Viselkedjetek már ember módjára, a rohadt életbe.”

Az Orbán Viktorról mintázott szobor állításának másik aspektusa viszont már lényegesebb szerintem – az, aminek kapcsán a Policy Solutions-tanácsadó Varga Áron tette fel a kérdést Facebookon: „mennyire vall mínuszos politikai érzékre, ha valaki szobrot állít a saját ellenfelének?” Ha viszont megnézzük a baloldali-liberális ellenzék utóbbi években-évtizedekben nyújtott teljesítményét, épp azt láthatjuk, hogy az Orbán Viktor és a Fidesz által felkínált értelmezési keret igencsak kedvező fogadtatásra talált a másik oldalon is.

Mert nemcsak a jelenlegi miniszterelnök játszik a történelemkönyvnek, de a mostani baloldali ellenzék is egy olyan narratívát épít és fogad el, melyben Orbán nem pusztán egy jó vagy rossz kormányfő, sokkal inkább az ország kivételes képességű megújítója. Persze, a baloldal nem kívánja ezt a megújítást, mégis elismeri legitimnek a folyamatot - ahogy például a trafikrendszert sem visszacsinálnák a fenébe, hanem csak „igazságosabb” módon hajtanák végre az újraosztást.

Nem a rezsicsökkentés módszerével van bajuk, hanem a mértékét keveslik; és nem a közműcégek nonprofitosítása ellen vannak – sőt, a „nyakló nélkül kivitt profit" ellen adott esetben Orbánt megszégyenítő módon tudnak agitálni. Ahogy Rogán Antal mondta Schiffer Andrásnak az idei Tranzit Fesztiválon: „az LMP az Auditól és a Mercedestől is függetlenné tenné Magyarországot”, miközben a Fidesz azért még megválogatja, mikor emel szót a nagytőke és a profit ellen, és mikor nem.

Ekként Bajnainak sem az a húzása volt a legproblémásabb, hogy jelenlétével legitimálta a szobordöntést. Az általa elmondottak már sokkal kínosabbak voltak – tekintve, hogy beszédében nemcsak hogy hozzájárult az orbáni értelmezési keret továbbviteléhez, de maga is tevékenyen építette a fülkeforradalom mítoszát. Szigetváriék valóban úgy ítélhették meg, hogy az unalmas technokrata vezető nem igazán vonzza majd be a választókat – így ezúttal népvezérré próbálták varázsolni Bajnait, aki az erre fogékony tömeget fülkeszabadságharccal és az Orbánnal való ki nem egyezéssel hozhatta lázba.

Persze, lehet erre mondani, hogy tüntetésen így kell beszélni – csak éppen nem lesz túl hiteles az a politikus, aki tüntetésen fülkeszabadságharcról beszél, a tévében német bérekről és a harminc éven aluliaknak biztosított teljes foglalkoztatottságról, Facebookon olcsóbb tojásról, és esetleg majd egy Haza és Haladás-tanulmányban nyökög valamit a rossz kormányzás meghaladásáról. De mivel Bajnai máig nem döntötte el, ki ő, mit akar, és ezt hogyan kívánja elérni, bátran lehet egyszer népvezér, máskor demagóg tojáskereskedő, harmadszor pedig a remény bajnoka.

A fülkeszabadságharcról, a kiegyezésről és Orbán közéletből való visszavonulásáról deliráló Bajnai Gordon egy az egyben a Fidesz által teremtett narratívát viszi tovább; miként az Orbánt szoborba öntő Szolidaritás szintúgy. Azt is mondhatjuk, hogy G. Fodor Gábor és a Szolidaritás közösen segédkezik Orbán szobrának építésekor, csak a munka végeztével G. Fodor a magasba kívánja emelni azt, a Szolidaritás pedig ledönteni. Orbán meg elégedetten csettinthet, mivel az érzelmi alapon vitt politizálás éppen hogy neki kedvez, számára biztosíthat még sok-sok évet a hatalomban.

Miként Gyurcsány Ferenc is csak azért lehet még a felszínen, mert az előző ciklusban sikerült őt olyan mértékben démonizálni, hogy ma már egy kétszázalékos párttal is sikeresen uralhatja a közbeszédet. Persze, ha 2006-ban lemondott volna, mondjuk még október 23-a előtt, ma Medgyessy mintájára a HírTV-ben szkeptikuskodhatna a választási győzelem előtt álló baloldal képességeit illetően. De hát akkor ma nem is magyarázhatná azzal fontosságát, hogy a jobboldal az ő politikai megsemmisítésébe feccölt oly sok energiát éveken keresztül.

Orbán persze már itt van huszonöt éve, a hívei mellett pedig ellenzői is rég elérték, hogy ne lehessen rá szimplán egy jó/rossz kormányfőként tekinteni – így pedig tárgyilagosan se lehessen értékelni teljesítményét. „Viktor! Viktor!” – zúgott a tömeg minden Fidesz-nagygyűlésen; „Viktor! Viktor!” – háborgott a tömeg oly sok Orbán-ellenes tüntetésen, most épp a Szolidaritásén. Annak meg, aki nem viktorozni/fletózni akart egy jót, hanem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor miniszterelnöki teljesítményét értékelni, eddig sem osztottak lapot, és valószínűleg ezután sem fognak. Úgy tűnik, ezt értette meg mostanra Bajnai Gordon is.