Vigadjunk Felcsúton!

„Felcsútra látogattam tegnap. Egy kisfilmet készítünk, ehhez vettünk fel pár snittet. Felcsút szép hely, és biztonságos, az ember soha nem érezheti magát egyedül. A faluhatárt jelző táblánál megálltunk, felvettünk egy rövidke, pár perces részt és már indultunk volna tovább, amikor egy fiatalember bekopogott autóm ablakán.

- Mit parancsol? – kérdeztem.

- Jó napot miniszterelnök-jelölt úr, mi járatban van? Talán valami rendezvény lesz?

- Nem lesz rendezvény, de mi köze hozzá? Maga rendőr?

- Nem vagyok rendőr, a Fidesz választókerületi titkára vagyok.

- Hát titkár úr, magának semmi köze ahhoz, hogy mit keresek itt, úgyhogy viszlát!

De addigra már vagy két kamera, további pár ember és kocsi is előkerült. Továbbindultunk. Újdonsült ismerőseink ránk tapadtak, így konvojként vonultunk be Felcsútra. Ó de szép. Biztos aggódnak a biztonságunkért azért követnek bennünket, súgtam oda Gréczynek. Megálltunk az épülő stadionnál. Kísérőink is. Mi tettük a dolgunkat, ők meg követtek bennünket és folyamatosan fényképeztek, kamerával rögzítettek mindent. A titkár meg állandóan beszélgetni akart. Gondolom szimpatikus voltam neki.

- Drága titkár úr, ha tényleg beszélgetni akar, akkor hívja fel a DK központot, kérjen időpontot és majd meglátom, hogy mit tehetek, de most kérem engedjen dolgozni – próbáltam elszakadni a verbális inváziótól.

De nem sok sikerrel. Kitartó fiúk ezek a helyiek. Meg vendégszeretők. Nyilván nem akarták, hogy magányos legyek. Nem is voltam. Két órás felcsúti programom minden percét rögzítették, dokumentálták. Örülök neki. Ha a mi felvételeink esetleg mégsem sikerültek, akkor legalább lesz kihez fordulni segítségért.

Bíztatok mindenkit, menjen Felcsútra. Vigyen kamerát, fényképezőgépet, mutasson érdeklődést. Gyorsan barátokra, kísérőkre fog találni. A program nem drága, viszont mulatságos. Úgyis olyan kevés mostanában a vígságra okot adó pillanat.

Vigadjunk Felcsúton!”