„Számomra a keresztény/keresztyén nevelés egyenlő a minőséggel. Azért ugyanis nem, vagy legfeljebb nagyon kevesen íratják egyházi, jelen esetben református iskolába a gyermekeiket, mert az egyházi fenntartású. Minden szülő azt szeretné ugyanis, ha gyermeke többet érne el az életben, ha sikeres ember lehetne, ha érvényesülne, ezt pedig az oktatás révén látják megvalósíthatónak. Éppen ezért az egyházat csak hírből ismerő, teljesen egyháziatlan közegben szocializálódott szülő akkor választ egyházi, református iskolát, ha az fel tudja venni a versenyt világi társaival. Ugyanez igaz az egyházon belül lévő, ám mégis minőséget kereső szülőkkel is. Nem is olyan távoli ismerőseim egyértelműen az állami gimnázium mellett döntöttek, mert az elérhető közelségben lévő egyházi gimnáziumok messze nem hozták azt a színvonalat, amit ők elvártak. A minőség minőségi tanárokat jelent elsősorban, ezzel együtt magában foglalja a versenyképes tudást, tisztességes nevelési-tanulási körülményeket, vagyis mindazokat a dolgokat, melyek vonzóvá tehetik az egyházi intézményt a kívülállók számára.
A keresztény/keresztyén nevelés értékként tekint a gyermekre. Nem az számít, honnan jöttél, kik a szüleid, az számít csupán, hogy Isten csodálatosnak alkotott. Jelenti ez egyrészt a tehetséges, ám rászoruló gyerekek felkarolását, hiszen a múltban gyakran a szegények iskolájaként emlegették a református alma matereket. Jelenti másrészt azt is, hogy bár közösségben gondolkodunk, mégis számon tartjuk az egyént, életét, kudarcait, sikereit. Döbbenetes, hogy ez mekkora hiánycikk a világi iskolákban, sok szülő éppen ezért választja az egyházi intézményt, mert hiszi, hogy ott jobban odafigyelnek csemetéjére.”