Civil beszéd – Viharos nyárutó

„Civil beszéd? Ez nyilván magyarázatra szorul. Miféle fából vaskarika, hogy parlamenti politikusként ezzel a címmel fogok időről időre jelentkezni a lap hasábjain? (A jövő héttől mindig a szombati számban - a szerk.) Csakhogy én valóban éppen most alakulok fából vaskarikává. A következő országgyűlési választásokon már nem indulok, vagyis húsz év után elbúcsúzom a Parlamenttől. De nem a közélettől! 

Ha van mulasztásunk az elmúlt huszonvalahány évben (és persze hogy van, a sok mulasztás között szoros a verseny), akkor az éppen a bezárkózó politikai belvilág, ahová a négyévenkénti választáson túl a civil csak kívülről kiabálhat be a pályára. Most már, hogy én is »civilesedem«, egyre biztosabb vagyok benne: nincs stabil demokrácia, ha ezt a bekiabálást a politika hivatalos szereplői úgy kezelik, mint amikor a csapos kéretlenül és járatlanul beleszól a beszélgetésbe. Hiszen végül is a politika nem a politikusokért, nem a politikusokról, hanem a civilekért és a civilekről szól. Vagy kellene, hogy szóljon. Most, hogy én is büszkén a »civil többséghez« csatlakozom, egyre inkább odafigyelek a civil beszédre, ahogy persze politikusként is jól-rosszul, de ezt szerettem volna. 

Az elmúlt napokban civil ismerősök és ismeretlenek amúgy sem hagytak fölényeskedő politikusnak maradni. Lépten nyomon megállítanak az utcán, a boltban (még a CBA-ban is!), és a kérdések egyre dühösebbek és türelmetlenebbek. A nyárutó nemcsak meteorológiai értelemben sikeredett viharosra. A demokratikus pártok bonyodalmas viszonya amúgy is sokáig próbára tette a drukkerek türelmét, amikor a tárgyalások során egyszer csak nyílt konfliktus állt elő. Szerencsére végre úgy látszik, a vihar lecsendesedik, a távolba vesző megoldás egyszer csak újra közel kerülhet. Politikus énem eddig is azt mondta: Istenem, ez vele jár. De a civil énem folyton udvariatlanul belekiabált az olajozott politikusi mondataimba: Mi van? Mi lesz már? Csak nem rontjátok el az életünket? Nemrégiben jelent meg ezeken a hasábokon a főszerkesztő írása »Meghalt a remény?« címmel. A címben még ott a kérdőjel. Nem csoda, hiszen az újságíró sem egészen civil. De az "igazi" civilek esetében gyorsabban kerülhetne kérdőjel helyett pont a mondat végére, mint a politikusok gondolnák.”