Döntsön a nép, de hogyan?

„Érdekes, és számomra örömteli fordulat következett be az Együtt-PM és az MSZP közötti tárgyalásokban. Eddig a nyilvánosságot, és így tulajdonképpen az állampolgárokat kizárva tárgyaltunk a választási együttműködésről. Tegnap azonban Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is az állampolgárokat hívta segítségül a miniszterelnök-jelölti kérdés miatt megrekedni látszó tárgyalások előmozdítása érdekében. Az Együtt-PM közvélemény-kutatással kérné ki a változást akaró polgárok véleményét arról, hogy ki legyen az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje, az MSZP pedig »hús, vér választókkal« tartana előválasztást mind a 106 választókerületben.

Azért örülök ennek a fordulatnak, mert mélyen meg vagyok győződve arról, hogy Magyarországon erősíteni kell az állampolgári részvétel kultúráját, és be kell vonni az embereket a lehető legtöbb közéleti kérdés eldöntésébe. Az ellenzéki együttműködés is ilyen kérdés. Van abban valami faramuci, hogy az ellenzék az emberek bevonása nélkül döntsön arról, hogy kire kelljen szavaznia annak a választópolgárnak, aki helyre akarja állítani a demokratikus jogállamot. Főleg, mivel jelenleg nincs olyan ellenzéki párt, amely a választási győzelemhez szükséges szavazóknak akárcsak a felét meg tudná egyedül szólítani. Ahogy Csizmadia Ervin fogalmazott: »ha az ellenzék valóban üggyé akarja tenni saját magát, akkor el kell hagynia a nézetet, miszerint a miniszterelnök-jelöltet automatikusan a legerősebb ellenzéki párt adja«.

A kérdés ezek után »csak« az, hogy milyen módon vonjuk be a polgárokat ebbe a folyamatba. Az elmúlt fél évben sokat gondolkodtam ezen, megnéztem számos nemzetközi példát. Ezek alapján számomra elég világos, hogy az MSZP által felvetett előválasztási ötlet a 2014-es parlamenti választást megelőzően teljes mértékben kivitelezhetetlen. Ha mégis megvalósulna, akkor feltehetően nagyon torz eredményt hozna: nem erősítené, hanem éppen akadályozná az állampolgári vélemények érvényre juttatását.  Három olyan dologból kellene nagyon sok hozzá, amiből így is túl kevés van az ellenzéknek: infrastruktúrára, pénzre és időre. És ami a legfontosabb: nagyon könnyű manipulálni.

Minden tisztességes választás lebonyolításához tudni kell, hogy kik a választásra jogosultak, különben ellenőrizhetetlen, hogy valóban ők szavaztak-e. Ha van jó népesség-nyilvántartás, akkor a nemzeti választásokon ez nem jelent problémát, de sokkal bonyolultabb a helyzet a nem államilag, hanem a pártok által szervezett előválasztások során. Hogyan lehet elérni például, hogy valóban az ellenzéki szavazók és ne a választás manipulálásban érdekelt kormánypártok szimpatizánsai szavazzanak?

Az európai előválasztások nagy része - Belgiumban (sp.a, PS), Cipruson (ΕΔΕΚ), Dániában(SD), Írországban (LP), Hollandiában (PvdA), Portugáliában (PS), Nagy-Britanniában (Labour) és 2011-ig Franciaországban (PS) – csak a pártokon belüli versengést eldöntő, úgynevezett zárt előválasztás volt, amelynek során a párttagok közvetlenül választották meg a jelöltjeiket. Ezekben az országokban egyébként a pártoknak relatíve sok tagjuk van, így ezek a választások is meglehetősen sok embert megmozgattak. Pártok közötti előválasztásra pedig azért sem feltétlenül van szükség, mert az európai országok többségében arányos választási rendszer van, amelyek nem kényszerítik választási koalícióba a pártokat a választás előtt. Az előválasztás őshazájának számító Egyesült Államokban a párttagokon kívül a választók is szavazhatnak a párt elnök-jelöltjeiről, de jellemzően itt is zárt az előválasztás, hiszen az államok többségében csak azok szavazhatnak, akik előzetesen valamelyik párt támogatóiként regisztráltak. Az előválasztásnak régi hagyománya van az USA-ban, ott egyszerűen elképzelhetetlen, hogy valamelyik párt arra biztassa a választóit, hogy akármilyen célból a másik párt előválasztásán vegyenek részt.

Kétségtelen, hogy az MSZP által javasolt, úgynevezett nyílt előválasztásra is van nemzetközi példa, de ezek eléggé különbözőek a magyar helyzettől. A francia szocialisták 2011-ben valószínűleg részben azért is tették lehetővé párton kívüliek részvételét, mert 2007-ben a zárt előválasztáson Segolne Royale a tömegével beléptetett új párttagok szavazatával nyerte meg az előválasztást, és lett a párt elnök-jelöltje. A francia előválasztás azonban gyakorlatilag egypárti volt (a kisebb baloldali radikális párt csatlakozásával), és ott nincs is szükség a pártok közötti előválasztásra, hiszen az elnökválasztás kétfordulós, és a második fordulóban úgy is csak két jelölt maradhat.

A 2006-os olasz választást megnyerő Olajfa-koalíció létrejöttét nyílt előválasztás előzte meg, így került Prodi a kereszténydemokratáktól a kommunistákig tartó választási szövetség élére, amelyen szintén párton kívüliek is szavazhattak. Nagy különbség azonban a magyar helyzethez képest, hogy az olasz előválasztáson is jelentős mértékben az ellenzéki pártok tagjai szavaztak (Olaszországban 2,6 millió ember párttag) és a választásnak nem is volt igazán komoly tétje. Prodi korábban már volt miniszterelnök, sőt az európai bizottság elnöke is, egyértelmű volt, hogy ő vezesse a baloldali szövetséget, az előválasztást leginkább a Berlusconi választási »reformja« elleni tiltakozásul kezdeményezték.

Ezzel szemben Magyarországon feltehetőn kiélezett verseny lenne a két miniszterelnök-jelölt között, így különösen élesen merülne fel az a kérdés, hogy ki lehet-e zárni más pártok machinációit. Az fel sem merül, hogy csak az ellenzéki pártok tagjai szavazhassanak, az ellenzéki szavazókról viszont nincs semmilyen nyilvántartás. Illetve valószínűleg van, csak éppen nem az ellenzéki pártoknál, hanem a Fidesznél. Egy ilyen nyílt előválasztás eredményét leginkább nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila, hanem Kubatov Gábor tudná befolyásolni. A Fidesz rendelkezik a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy »meghekkelje« a folyamatot – tömegesen vegyen rá kormánypárti szavazókat az előválasztáson való részvételre. Nem feltétlenül azért, hogy befolyásolja az eredményt, hanem azért, hogy az egész folyamatot nevetségessé, a végeredményt pedig megkérdőjelezhetővé tegye.

De nem csak azt nem tudjuk, hogy ki szavazhatna, de azt sem, hogy hogyan. A személyes szavazáshoz szavazóhelységek kellenek, méghozzá nagyon sok. A 60 millió lakosú Olaszországban kb. 60 ezer szavazóhelység volt, bérelt éttermekben, bárokban, köztereken, iskolákban. Ha valóban érdemben lehetőséget akarunk adni a választóknak a részvételre, akkor Magyarországon is legalább 6-7 ezer szavazóhelységet kellene kialakítani. Nem tűnik életszerűnek az a javaslat, hogy az MSZP pártirodákon legyenek a szavazóhelységek. Egyrészt a kisebb települések polgárainak, de a városi lakosok jelentős részének is sokat kellene utaznia ahhoz, hogy szavazhasson. Nyílván lennének pártok, akik segítenének az utazásban, de innentől kezdve ez »utazási irodák versenye« lenne, nem pedig jelölteké. Másrészt nem várható el, hogy a különböző pártok szavazói egyforma bizalommal fogadjanak egy olyan választási eljárást, ami az MSZP pártirodákban zajlik. Még a francia szocialisták előválasztását sem a pártirodákban, hanem a hivatalos állami választás helyszínein, általában iskolákban tartották. Az viszont erősen kérdéses, hogy az Magyarországon hány iskolaigazgató vagy hány kocsmáros vállalná be, hogy helyet ad egy ellenzéki előválasztásnak.  

És persze ez is csak akkor menne, ha lenne hozzá elég pénz. A helységbérleten kívül komoly költséget jelenthet a szavazást felügyelők munkabére, ha önkéntesként dolgoznak, akkor a költségeik térítése is, a szavazólapok nyomtatása, számítása és megannyi más tétel. A francia és az olasz előválasztásokon az vehetett részt, aki legalább 1 euróval hozzájárult a költségekhez. Elvileg Magyarországon is elképzelhető lenne valami ilyesmi, de fontos figyelembe venni, hogy Franciaországban 3,5 millió euró, Olaszországban 4 millió volt a teljes költség.

Mindezeken túl sok időre is szükség lenne az előválasztáshoz. Nagyjából 8 hónap van a parlamenti választásokig. Az ismert francia és olasz (2006-os és 2012-es példák azt mutatják, hogy ennyi idő akkor sem lenne elég az előválasztás lebonyolításához és győztes jelölt sikeres kampányához, ha egyébként már minden elő lenne készítve. De erről szó sincs, hiszen az ötlet csak tegnap látott napvilágot. Nem is volt kellően átgondolt.

Az Együtt-PM javaslata mind a négy problémát kezeli: nem manipulálható, sokkal kevesebb pénz és idő kell hozzá és nem igényel óriási szervezést. Erről szól majd a holnapi bejegyzésem.”