Ilyen az IMF valójában

„Időközben azonban a globális tőke nemcsak az IMF-et szállta meg, de bőséggel megtalálta segítőit a »segélyre« szoruló országok komprádor rétegeiben is. Talán nem véletlen, hogy hazánkban az IMF-»segélyt« mind a négy ízben (1981, 1988, 1995, 2008) posztkommunista-neoliberális kormányzatok kérték, amelyek könnyű szívvel és feltáruló karrierívet maguk előtt látva fogtak a »rendszerváltásba«. Ezeknek a „segélyeknek« köszönhetjük, hogy gazdaságunk az elmúlt negyed században gyakorlatilag nem nőtt, sőt a hazai felhasználású jövedelmek (a GNI) a rendszerváltás előtti szinten toporognak. Az IMF-»segélyből« pedig két ízben éppen a polgári kormányzatok léptek ki, legutóbb éppen a 2010-es választások után.

Az IMF »segélyhivatal« nagyvonalúan gondoskodik a célországokban működő vezető komprádorokról. Simor András esetében még havi nyolc és fél milliós bére is nemzetközi vezető témává nőtte ki magát. Ettől féltették az MNB függetlenségét. A vezető komprádoroknak nemzetközi dicsfény jár, sokszorosára erősített hazai médiakísérettel. Bokros és Surányi évekig fürdött a pénzügyi álompárosnak kijáró rivaldafényben. Rájuk is kiterjed a teljes immunitás, bármit is tettek vagy éppen mulasztottak. Arról még beszélni is tabu, és természetesen politikailag nagyon inkorrekt. (CW bankügy, bankkonszolidációk, jegybanki adósságcsere vagy éppen manapság a devizahitelek valós természete stb.) Komprádorainkat mindig is várja egy jól fizető nemzetközi állás, ha a hazai szédítés már eredménytelen, magasra tör az elégedetlenség.”