Erő a motorban

„Basescu felmondta azt a hallgatólagos szövetséget, amely fennállt közte és a magyar kormányfő között. Felmondta azért, mert ugyanazt érezte, amit Vona Borzonton: mondania kell valami nagyon ütőset, hogy a megjelent »övéi« megtapsolják és meglapogassák a vállát.

Igen, ezért beszélt Vona is hülyeségeket Borzonton az EMI-táborban. Mely nevezett hülyeségek veleje az volt, hogy ő – mármint Vona – soha nem mond le arról, hogy a magyarok egy hazában éljenek még egyszer – Jézusom! –, és ezért akár a konfliktust is vállalni kell Romániával. Nos, ebbe a »konfliktusba« pedig nem túl nehéz belemagyarázni a háborús uszítást, amit a románok erre szakosodott politikusai haladéktalanul meg is tesznek. Basescu üdítő kivétel volt ezen a téren. Eddig.

De tegnaptól ő is beállt azok sorába, akik a magyarellenesség fegyverével igyekeznek népszerűséget szerezni maguknak. Kár volt ezért, kapitány úr. Mert ahogy drága nagyapám mondogatta életében: Tudod fiam, hülyének lenni a legkönnyebb… Vona pedig kiszaladt Borzontra, ahol állítólag gárdaegyenruhás pöcsök védték, és némi rosszindulattal hadat üzent a románoknak. Erről pedig mindjárt két dolog is eszembe jut. Az egyik egy kedves kis vicc, amelyben benne reszket a székely néplélek: a székelyek hadat üzennek Kínának. A kínaiak olvassák a hadüzenetet, de fogalmuk sincs, kik is azok a székelyek, úgyhogy útnak indítanak egy delegációt Székelyföldre. Meg is érkezik a kínai delegáció, aztán látják, hogy Mózsi bácsi a fiával kaszál a mezőn. Odamennek és kérdik:

– Maguk a székelyek?

– Mi vónánk…

– Maguk üzentek nekünk hadat?

– Aha! Akkor magik a kínaiak. Mü hát!

– És önök hányan vannak?

– Mi, kérem, vagyunk egymillióan is…

– De ember! Mi másfél milliárdan!

– Te gyerek! Most azt mondd meg, hová fogunk mi ennyi kínait eltemetni?”