„Fontos felidézni: a tavaly október 23-án nyilvánosság elé álló politikus terve kezdetben az volt, hogy egy látványos offenzívával rábírja a szocialistákat arra, hogy ernyőszervezete – és persze saját maga - mögé álljanak. A kísérlet nem volt eleve irreális: ha a formáció az MSZP-t megközelítő tartós támogatottságot tudott volna felmutatni és/vagy a szocialista párt vezetői úgy ítélték volna meg, hogy a kimaradásuk irtózatos kockázatokat jelent, Bajnai egy gyors vágtával megszerezhette volna a miniszterelnök-jelöltséget. Amikor a Medián első felmérésben a teljes népességen belül 14 százalékra mérte az akkor még csak politikai nyilatkozatokban élő formációt, Bajnai esélyei kifejezetten jónak látszottak.
A momentum azonban szép lassan elszállt: Mesterházy Attila jó taktikai érzékkel kivárt, az adatok pedig gyorsan romlottak. Bajnai a célján ugyan nem, de az eszközein változtatni kényszerült: a gyors roham helyett jött a pártépítés és a szövetségesek keresése (ezt neveztem itt korábban béverziónak). Abban a reményben, hogy ami nem sikerült az ernyővel, az talán majd sikerül halmazokkal: ha az MSZP nem állt be Bajnaiék mögé, előbb-utóbb talán majd hajlandó lesz a közös metszetbe emelni Bajnait. Innentől indult az oly’ sokszor megénekelt előválasztás, amelynek sem a végpontját, sem a döntő kérdését nem ismerte, nem ismeri senki.”