Mesterházy élet-halál harca

„Mesterházynak vannak érdemei: képes volt arra, hogy a szocialisták 2010-es súlyos választási veresége után ha szőrmentén is, de meakulpázzon, beismerje, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány nem mindenben volt a világ legtökéletesebb kabinetje, s megújulást ígért. Napjainkra persze már elfelejtette a három évvel ezelőtti »realizmusát«.

Az is tény, hogy viszonylag csendben, de valamelyest megfiatalította a meglehetősen elaggott, ellendvaiildikósodott és elkovácslászlósodott pártot. Igaz, ez a fiatalítási folyamat finoman fogalmazva még nem fejeződött be – mintha ott látnám az első sorokban Szekerest, Kiss Pétert stb. –, másfelől Mesterházy pártja még mindig adós a magyar közvélemény előtt megteendő nagy bocsánatkéréssel a pártállami időszak súlyos vétkeiért.(…)

Nem vagyok megértő az élet-halál harcos retorikával kapcsolatban. Hogy Lenint parafrazeáljam: ez nem demokratikus, Mesterházy elvtárs! Ugyanis Ön csak egy esetben beszélhetne így: ha Magyarországon valóságos, kőkemény diktatúra vagy autokratikus rendszer uralkodna. Erre persze – nyilván – rögtön rávágják sokan: igen, itt diktatúra van, tehát jogos az elnök élethalálharc-retorikája.(…)

Egyszóval, Mesterházy úr, beszéljünk arról, hogy jövőre nem élet-halál harc, hanem a demokráciákban szokásos választási küzdelem zajlik le a jobb- és a baloldal között, immáron hetedszer. Ha nem ezt mondja, nem demokrata, hanem szocialista internacionalista.”