Tikopia

„Jared Diamond leírja az Összeomlás című nagyszerű művében, hogy miképpen tűnt el számos »történelem előtti« civilizáció. Így a Húsvét-szigeteki, a maja vagy a vikingek grönlandi társadalma. Az összeomlás és megsemmisülés okai között mindig ott vannak a túlnépesedés, az erőforrások túlzott felhasználása és kimerítése vagy egy másik, erősebb civilizáció feltűnése. Napjainkban Haiti a legérzékletesebb példa. Haiti társadalma, miután utolsó szálig kiirtotta a fákat, halálra ítélte önmagát, a lassú agónia a szemünk láttára megy végbe. S miközben elborzadva nézzük a haláltusát, és önnön jóságunktól meghatódva segélyeket küldünk a szigetre, észre sem vesszük, hogy globális szinten ugyanazt cselekedjük, amibe Haiti belepusztul: elpusztítjuk az erőforrásainkat, és túlnépesedünk.

Diamond művében arra is van példa, miképp élték túl egyes társadalmak saját magukat. »Az apró (4,7 négyzetkilométer) Tikopia-sziget háromezer év után is lakható maradt« – írja Diamond. Az okok így foglalhatók össze: a tikopiaiak háromezer esztendeje ökológiai értelemben spórolnak erőforrásaikkal, és minden eszközzel elkerülik a túlnépesedést. Ha kellett, a törzsek egymás ellen háborúztak, hogy helyre álljon a sziget ideális népsűrűsége, ha pedig úgy hozta a sors, Tikopia-sziget lakóinak egy része egyszerűen kiúszott az óceánba, olyan messzire, hogy esélye se legyen visszaúszni.

Ma 3,5 milliárd embernek kellene kiúsznia az óceánba. Vagy ennyinek kellene elrepülnie egy másik bolygóra. Vagy marad még a háború, illetve a természetes úton bekövetkező tömeges éhhalál. Ugyanis illúzió, hogy az emberiség magától átálljon egy másik életstratégiára valamilyen ka­taklizma kényszerítő ereje nélkül. Mindenesetre ideje lenne ezen a szemüvegen keresztül szemlélnünk dolgainkat és a világ folyását. Például azt, hogy mennyire lesz értékes hely akár húsz éven belül a vízben és termőföldben bővelkedő Magyarország, s hogy miközben az emberiség rendületlenül szaporodik, a nyugati társadalmak s benne a magyar képtelen az egyszerű önfenntartásra is. S ha ez így marad, akkor vajon kié lesz ez a föld, akár húsz év múlva? A miénk-e, vagy a délről feltartóztathatatlanul beözönlő bevándorlóké? Még egyszer mondom: húsz-harminc évről beszélünk. Amikor a ma még meg sem született unokáink fiatalemberek lesznek…”