Lemaradó ország

„Mégis 1998-2013 tapasztalatai szerint a Fidesz láthatóan erősebb a költségvetés kézben tartásában, mint a baloldal. Orbán Viktor kevésbé ódzkodik a konfliktusok vállalásától, pártja sokkal centralizáltabb szervezet, mint a szerteágazó érdekcsoportok elosztási alkudozásán alapuló MSZP. A hazai jobboldal politikai legitimációját inkább származtatja eszmei-szimbolikus tényezőkből, a nemzeti érdek képviseletéből, mint az állampolgári fogyasztás folytonos emelésére jobban építő szocialisták. A baloldali hatalom állampolgári támogatottsága rendszerint megingott a hiánycsökkentés és vele járó gazdasági stagnálás, visszaesés idején. Most azonban a tömegdemokrácia világához igazodó magatartásával a Fidesz mégis talpon maradni látszik.

A korábbi kormányok általában az elitek igazáról kívánták meggyőzni a közvéleményt. Valamilyen távoli, a közemberek számára bajosan megfogható célok kedvéért: a piacgazdaság, az európai uniós csatlakozás, az államháztartási egyensúly érdekében többnyire újabb terheket és fájdalmas alkalmazkodási kényszert próbáltak elfogadtatni választóikkal. Orbán Viktor viszont inkább az »emberek« reményeit vágja oda az eliteknek. A Fidesz régóta sulykolja: a hétköznapi világlátásnak van igaza, végre »az emberek akarata« határozza meg a kormányzást. A magyarok érdemesek a jóra, ám állítása szerint: idáig a baloldali hatalom és a külföldiek túlereje akadályozta boldogulásukat. Az előrehaladáshoz az ügyesen mozgékony feltörekvő csoportok és a hagyományos magyar jobboldal meglátásai alapján szükséges berendezni az országot. Orbán Viktor retorikájában a választók igényeinek megfelelően ajánlja átalakítani a társadalmat. Ebben az értelemben a miniszterelnök a leginkább demokrata vezető a hazai politikában. Csak az a kérdés: eredményessé lehet-e tenni a magyarok jelenlegi értékvilága és vágyai alapján a gazdaságot?”