Mint ahogyan Erdélyben már most is uralkodnak. Bár az erdélyi magyarság alig 40 százalékát teszik ki, a székely autonómia körül forog minden az ottani politikában. Félreértés ne essék: az autonómia gondolatával nincs semmi baj - még az sem baj, ha korábban nem létezett (két dologra lehet historikusan hivatkozni: egyfelől a lófő székelyeknek adott jogosítványokra, másrészt a sztálinista Románia közigazgatási rendszerére). Az sem gond, hogy a székelyek önképük szerint ma már nem magyarok, hanem a magyarral hagyományosan barátságos viszonyt ápoló ősi nép (Csaba királyfi, tudod). Azon meg végképp nem akadunk fenn, hogy az ilyen hirtelen született ősi identitásoknak megfelelően a székely panteonban lassan már mindenki helyet kap Dózsa Györgytől Puskás Tivadaron át Bölöni Lászlóig. Csak összehasonlításképpen: a hasonló baszk felsorolások Loyolai Szent Ignáctól Xabi Alonsóig, a katalánok meg Nahmanidésztől Carlos Puyolig terjednek; nyilván a posztmodern identitásképzés hagiográfiájának is megvannak a maga szabályai.”