„Hiszek a civil kurázsiban, de nem a Felvilágosodás korában megfogalmazott tartalmában. Nem a korlátok nélkül szabadon cselekvő egyén bátorságában. Hanem a közösségben tevékeny erkölcsi lényben, a zoon politikon-ban, aki bátran cselekszik másokért. Saját tehetsége szerint magáért és a többiekért.
Mindazok ellenére hiszek a civil közösségek bátor cselekvéseiben, hogy az utcán, vagy éppen a villamoson, káromkodva lökdösődünk. Hogy a vonatra felszállás előtt nem állunk sorba. (De máshol sem igen szeretünk.) Hogy a szomszédnak keresztbe teszünk, a barátokat irigyeljük, vagy durván, hátuk mögött kibeszéljük. Hogy a tömegben sürgölődve, önző módon csak a magunk boldogulására figyelünk. Harácsolunk, élet-halál versenyben küzdünk a minket körülvevő tárgyakért. Ahogy azt az egykor nemesebb ideológia, a liberalizmus mai életfilozófiája diktálja. Pedig megtanulhatnánk már végre: nem az vagy, amit birtokolsz! Amit pedig birtokolsz, az hamar birtokolni fog téged is!
Hiszek abban, hogy ha egy közösség összefog, ha egy értékes célt közösen megfogalmaz és valóban cselekszik, akkor az életünk is jobbá válik. Mind anyagi, mind erkölcsi értelemben. Csak legyünk mindig a közösség tevékeny tagjai! És tévedés ne essék! Nem üres fejű, homogenizált létről beszélek. Hanem a saját tehetsége és képességei szerint a többiekért és az erkölcsi értékért is küzdeni tudó emberekről. Mert a saját gyengeségét palástoló, mindig cinikusan okoskodó, panaszkodó és kritizáló, önző egyénekből van minálunk éppen elég. Nem kell szaporítani ezek számát!”