Nem látok sok úri felfogást a mai magyar politikában

„– Kiemelt helyet szentelt annak a meggyőződésének, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik, s ennek ma igencsak erős aktuálpolitikai áthallása van...

– Nem foglalkozom napi politikával. Az államalapító Szent István a Nyugatot választotta, ami nagy döntés volt, mert lényege a mai napig fennáll. Ha a magyarok országa, vallása és egyháza a görögkeleti egyházhoz csatlakozott volna, akkor a magyar szellem lényege ezer éven át hasonlított volna, és a mai napig hasonlítana a balkáni – bolgár, román, szerb – lényeghez. Szent István a Nyugatot választotta, de abban igaza van, hogy ez a kérdéskör sokkal több, mint egyházi kérdés. Bizánc vagy Róma: a mai napig él egyfajta hasadás a magyar lelkekben, hogy nyugati vagy keleti nép vagyunk-e? Vagy: híd a Nyugat és a Kelet között? A magyar nép keleti eredetű, keletről jött ide. Ám az angol nép eredete is szász, kelta, dán; a németé is nagy részben szláv, de mégis... Könnyű ezeket a jelzőket félreérteni, hibásan alkalmazni. Hiszen Kossuth nem volt kuruc, Széchenyi aztán minden volt, csak nem labanc. De nagy kérdés, talán főleg a XX. században: melyik Nyugathoz tartozunk? És hogyan? István korában „Európa” egyáltalán nem létezett. „Európa” fogalma a XVI., XVII., itt-ott a XV. századé. A „Nyugat” István idejében töredékekből állt. Milyen Nyugat? Melyik Nyugat? A Nyugat néha felszabadított, de gyakran cserbenhagyott, inspirált, de nem segített bennünket. És mégis hadd jelentsem ki: a Kelethez nem tartoztunk, sohasem. Most is hallják a magyarok, hogy ne várjunk sokat – vagy semmit sem – a Nyugattól vagy Európától, hiszen az utóbbi valójában nem is igen létezik, de a Nyugat: számunkra Európa. Akkor is az volt, amikor a Rajnán túli országok keveset vagy semmit sem tettek az érdekünkben. Mint Anglia is, amely 1939-ben – ezeréves történelme során először – szövetséget kötött egy kelet-európai országgal, a lengyelekkel, amikor azok Hitler következő áldozatai voltak. Aztán sem 1939-ben, sem 1945-ben Anglia Lengyelország függetlenségét, fennállását gyakorlatilag megvédeni nem tudta. Ám, hat évig angolok és lengyelek egymás mellett harcoltak. Volt lengyel, aki az oroszokkal való megbékélést támogatta, de minden lengyel tudta, mindmáig tudja, hogy az ő országuk, vallásuk, hitük, népük Európához tartozik. Egyébként Churchill volt az, aki még 1944 decemberében is figyelmeztette Rooseveltet, hogy Magyarország Közép-, és nem Kelet-Európához tartozik. A Nyugat ilyen értelemben a mi keresztünk, letenni nem tudjuk: egyszerre tragédia és remény. A keleti mintáknak pedig nincs jövőjük Európában. Az orosz uralom hatása is nulla volt. Nem kellene a Kelet felé kacsintgatni, de persze képviselendő érdekek ott is vannak.

– Azt az Európát emlegeti, amellyel kapcsolatban korábban igencsak szkeptikus volt, hiszen az volt a véleménye, hogy az európai nacionalizmusok olyan erősek, hogy szétbomlasztják a még valójában ki sem alakult Európai Uniót.

– Az uniót illetően ma szkeptikus is vagyok, meg nem is, mindenesetre a korábbiakhoz képest derűlátóbb. Azt mondanám, nem látom elkerülhetetlennek az unió felbomlását. A gondok okát abban látom, hogy a közösséget fordítva csinálták meg, a gazdasággal kezdték, nem pedig a politikával...”