Rejtett apológia

„Lehet babrálni az »önkényuralom« meg a »demokrácia« fogalmával, de ez nem változtatja meg a tényeket. Például azt a tényt, hogy bizalmi embereik állami pozícióba emelésével megszüntették a média pluralizmusát. Az állampolgárok legfeljebb öt százalékát elérő néhány független médium ennek a lényegi hatásán nem változtat, csak szépségtapasz az önkényuralom ábrázatán, amire hivatkozni lehet: itt nincs önkényuralom. Az is tény, hogy az öt százaléknyi független médiát a kormányzó gyülekezet gazdaságilag fojtogatja. Állami hirdetést nem ad nekik, és valamilyen titokzatos módon eléri, hogy a magánhirdetők se adjanak. Az is tény, hogy saját üzleti érdekeihez szabja a törvényhozást, se szeri, se száma a visszamenőleges és a személyre szabott törvényeknek. Az is tény, hogy a közszolgálatban a gyülekezethez való hűség alapján alkalmaznak és rúgnak ki embereket. (Ha valaki elveket kér számon, mint a trafikmutyi ellen föllépő szekszárdi képviselő, azt árulónak tekintik.) Az is tény, hogy durván egyoldalúvá tették a választási törvényt. Csak azt kellett fölismerniük, és ezt a fölismerést törvénybe önteniük, hogy politikai pártok nem tudnak olyan fegyelmezett egységbe tömörülni, mint egy gyülekezet. Az is tény, hogy minden autonóm szellemet és szerveződést – legyen az civil szervezet, egyetem vagy művészeti csoport – vagy jogi trükközéssel, vagy megfélemlítéssel, vagy anyagi ellehetetlenítéssel megfojtanak. Az is tény, hogy a fantomcégek segítségével még a kilencvenes években ellopott pénzt legális vállalkozásokba fektették, és ma már patyolatfehér »közeli« vállalkozások közbeszerzéseivel gyarapítják.

Lehet babrálni azzal, hogy a külföld nem igazán érti a magyar sajátosságokat, vagy azzal, hogy hiányzik a szimpátia. Csakhogy a szimpátia nem pusztán technikai kérdés, nem azon múlik, hogy a magyar kormány erősíti-e »informális jelenlétét mint a modern politikai kommunikáció talán legfőbb eszközét«, és hogy mekkora lépéseket tesz »a barátkeresés irányába«. Semmilyen informális barátkeresés nem fogja elfeledtetni az állandó pávatáncot: azt, hogy a gyülekezet főnöke többször is megpróbálta átverni európai vagy amerikai szövetségeseit. Ezen nincs sok értenivaló.”