Arccal Ázsia felé

„A tekintetek világszerte Kim Dzsong Unra és tábornokaira szegeződnek. A fősodorbeli médiumok által garantált globális közbenyomás az, hogy az észak-koreaiaknál van a kezdeményezés, ők keltik a feszültséget, és ők döntenek annak kimeneteléről. De mit akarhat ez a fiatalember? Folytatja azt a keményvonalas, húzd meg, ereszd meg politikát, amely apja és nagyapja uralmát is jellemezte, és Észak-Korea fennmaradását eredményezte – keservesen, elszigetelve bár – az eltelt csaknem hét évtizedben? Maradhat-e a fenyegetés-engedmények-segélyek ciklus ismételgetése a phenjani rezsim túlélésének kulcsa? Milyen kártyák vannak a kezükben, és mi lesz akkor, ha valaki lehívja a blöffjeiket? A helyzet megértése azonban ezúttal is kiegyensúlyozott és óvatos megközelítést igényel. Mert bármennyire marconán néz is az észak-koreai őr Panmindzsonnál, bármennyire fenyegető is a phenjani retorika, a farok ritkán csóválja a kutyát.

A világgal dacoló sztálinista örökségrezsim képe az éremnek csak az egyik oldala. A koreai kérdés olyan történelmi főszereplői, mint az Egyesült Államok és a teljes körű nagyhatalmi emancipáció felé igyekvő, szomszédos Kína bizonyosan nem nézi és eddig sem nézte tétlenül a fejleményeket a félszigeten, ahogy Japán, Dél-Korea vagy Oroszország sem. Ha nem tudjuk is, pontosan miként illeszkedik a nagyok játszmájába, az észak-koreaiak lépéseit semmiképpen nem szabad a térségi és globális hatalmi versengés erőteréből kiszakítva értelmezni.”