Svájcban mondták ki: Putyin labdába sem tudott rúgni Magyarországon, hiába vádolták meg mindennel

A Die Weltwoche szerzője szerint valójában az Európai Unió és a civil szervezetek akarata érvényesülhetett a választáson.

A 21. században nagyon merész, majdhogynem lehetetlen küldetésnek tűnik úgy átrajzolni egy ország regionális térképét, hogy az ne menjen szembe a józan ésszel.
„Mindezek ismeretében óriási melléfogásra készül a kormány, amikor a jelenlegi, mesterségesen létrehozott fejlesztési térségeket akarja közigazgatási rangra emelni néhány tollvonással. A legkényelmesebbnek tűnő tervezet – főleg az erdélyi és partiumi megyék tekintetében – mellőz minden olyan összetevőt, amely életképessé, stabillá tehet egy régiót: magasról tesz a történelmi gyökerekre, semmibe veszi az egyéni és közösségi identitástudatot, figyelmen kívül hagyja a társadalmi önszervező erők, a gazdasági és kulturális viszonyok, igények sajátos, sok esetben összemoshatatlan megnyilvánulási formáit.
Ráadásul mindez leginkább az egyik leghomogénebb térséget és közösséget, a Székelyföldet, illetve az erdélyi és partiumi tömbmagyarságot sújtaná. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a kormány tervei nemcsak meggondolatlanok, hanem aljas, a 21. század Európájában valóban elfogadhatatlan érdekeket szolgálnak.”