Az ostya nem túristaszalámi - Nyílt levél Tóta W. Árpádnak

„Tudja, azért értem Önt, mert nekem is volt ilyen korszakom. Falusi református papgyerek vagyok, s a kamaszkorú fiatal éleslátásával pontosan érzékeltem közelről az intézményesült keresztyénség sok-sok képmutatását, álságosságát, hazugságait és bűneit. Állandóan perlekedtem, s mindenkin, beleértve szegény apámat is, a »tiszta« keresztyénséget kértem számon, a kamaszgyerekek kérlelhetetlen moralitás-igényével.

Időbe tellett, míg megértettem Luther halhatatlan mondatát a simul iustus et peccator igazságáról. Tudja, úgy van ez, nem kell ezt Önnek magyaráznom, hogy minden intézményesülési folyamat szükségszerűen generálja az eredeti gondolat torzulását, legyen szó bármiféle eszmeiségről vagy vallásról. Az intézményesült keresztyénség is szükségszerűen torzul, s folytonos kritika és önkritika tárgya kell legyen. Erről szól a híres reformátori tétel: ecclesia semper refomari debet. – De még ebből is dogmát lehet csinálni, mint ezt mindenki tudja. A reformátusok meg pláne. Nekem elhiheti. 

Tudja, nekem az egyházkritikával nincs semmi bajom. A bajom azzal van, hogy a mai nyugati kultúrában a történeti keresztyénséget lehet lábtörlőnek használni. Holott nyilvánvaló, hogy minden intézményesült vallásban meg lehet találni a belső ellentmondásokat. Ha akarjuk. Csak valahogy, érdekes módon a keresztyénség lett itt kitüntetve céltábla státusszal. Büntetlenül bántani lehet, megsértve ezzel milliók hitét. Miközben a Nyugaton egyre nő a félelem a politikai inkorrektség vádjától, s már az étteremben is romapecsenyét kérek, s már Obama elnök is bocsánatot kér, mert egy ügyésznőt nyilvánosan csinosnak tartott, addig a történeti keresztyénséget szabadon lehet ócsárolni, rugdosni, amit akar. Egész iparágak működnek már a keresztyénség lejáratására, legutóbb a Madonna nevű ideologikus-missziói terméknek egy egész világkörüli roadshow-t szerveztek, hogy keresztyén szimbolikával megterhelt performanszaival provokálja a hagyományos keresztyénség hitét. Ha egy világfilmet nézek, s látom a keresztet egyik szereplő nyakán, már tudom az üzenetet. (Legutóbb Tarantino zseniális filmjét, a Kill Billt néztem meg. A női főhős kómában a kórházban, s a kórházi gondozó, ez az állat, szinte az egyetlen undorítóan negatív szereplő a többi szerethető gyilkos mellett, pénzért árulja ennek a szerencsétlennek a testét. A gondozó nyakában, a pólóján kívülre helyezve, jól láthatóan a kereszt. Naná.)”