Ki lesz az Orbán-rendszer következő miniszterelnöke?

„Közhely, hogy ma Magyarországon bármelyik politikai térfélen népszerűséget kivívni annak hangoztatásával lehet, hogy a túlfélen megrögzött bűnözők istenverte gyülekezete található, amellyel nemhogy szóba állni nem szabad, de vele szemben minden eszköz megengedett, sőt, igazából minden eszközt be is kéne vetni, az pedig minimálisan elvárható, hogy a »saját oldaliak« tegyék félre fenntartásaikat bizonyos személyekkel, nézetekkel szemben.

A Fidesz mai ellenfelei azonban, miközben saját legmeglepőbb fordulataikat (a linkre kattintva azt tekinthetik meg, ahogy a két és fél évvel ezelőtti Karácsony Gergely éppen azt fejtegeti, hogy a Fidesszel szembeni legnagyobb kritikája, hogy Bajnai útján halad tovább) is azzal indokolják, hogy rendkívüli viszonyok állnak fönn, és ilyen viszonyok között minden megengedett, nos ugyanők, ha cselekvésre kerül sor, akkor a lehető legszokványosabb, legrutinszerűbb utakat ajánlgatják, arról őket letéríteni sem lehet. Magyarul: saját elveiket félretéve, tegnapi önmagukat meghazudtolva oldódnak föl a Nagy Összefogásban (mert ugye a helyzet rendkívüli, a magyar demokrácia és jogállam pedig halott), hogy Orbán Viktort a lehető leghétköznapibb módon, egy parlamenti választáson győzzék le.

Nem először, de ismét föl kell vetni a kérdést: ha a magyar demokrácia és jogállam halott, akkor miféle ellenzék az, amely részt vesz a (z ezek szerint látszat-) választáson? Ha pedig nem halott, akkor mire föl a nagy összefogósdi és az elvek félretétele (mondjuk az Oszkó–Scheiring-féle »gazdaságpolitikai konszenzus«)?

Hogyan segíti az ellenzék az Orbán-rendszer konszolidálását?

Ha elfogadjuk azt, hogy 2010 óta új rendszer, az Orbán-rendszer épült ki Magyarországon, amelyben – a választói akarattól függetlenül – Felcsútról működtetik a magyar államot a mindenkori parlamenti többség számára leválthatatlan, sőt tulajdonképpen érinthetetlen szervezeteken keresztül, akkor a helyzet valóban rendkívüli – de ez egyben azt is jelenti, hogy egy valódi ellenzék nem léphet föl kevesebbel, mint a rendszer leváltásának igényével, és azt is, hogy célját a rendszer által diktált feltételek mellett lezajló választáson nem fogja elérni. Sem akkor, ha többséget szerez 2014-ben, sem akkor, ha alulmarad. És ezen egyáltalán nem segít, ha az »összefogó« ellenzék verbálisan napról napra felzárkózik a kormánypárt legradikálisabb támogatóinak fröcsögéséhez.”