Vörös (e)migráció

„A minap összeült Bécsben Heller Ágnes, Paul Lendvai és Bauer Tamás. Azért ültek össze, amiért ők és társaik össze szoktak ülni jobboldali kormányzás idején: elsiratni a magyar demokráciát meg előrevetíteni a diktatúra és a pogromok rémét. Ott ült velük szemben a százfős hallgatóság, no és persze a média. A százfős hallgatóság alélt volt a gyönyörtől, hogy egy levegőt szívhat e három kultúrhérosszal, a média pedig odament tenni a dolgát: felnagyítani, megkérdőjelezhetetlenné tenni a három ismert karakter szavait, véleményét, vádjait, rágalmait, nyomorúságát és bánatát. (...)

Ahogy elnézem őket, rádöbbenek, miért talált ennyire egymásra a ’68-as nyugati értelmiség meg az innen emigrált, vérkommunista gyökerű értelmiség.

És most ülnek fent a pódiumon, és megmondják a frankót. Megmondják, hogy vége a demokráciának, és jön az iszonyat, a rettenet, a borzalom. Tudják amúgy, mi a bajuk e kiváló elméknek és egzisztenciáknak? Az, hogy zsenge ifjúságuktól kezdve mindig ők voltak az igazság birtokosai, az egyedül érvényes üdvtan letéteményesei és hordozói. Üdvtanok jöttek-mentek – ők maradtak. Végigmentek a nem is olyan hosszú úton a körmök letépésétől és Tito, a magyar nép ellenségétől a globális-liberális szabad kapitalizmusig, s e hosszú úton csak a személyek voltak állandóak, na meg az abortusz igenlése.

És most rájuk dőlt az egész beteg világuk. De nem akarják tudomásul venni. S ezért ez a mostani rágalomhadjárat több mint a szokásos nemzet-, tradíció- és keresztényellenesség. Ez most a fontos, mérvadó, releváns és igaz dolgoktól való kényszerű búcsú. Eddig sem volt soha semmi közük a fontos, mérvadó, releváns és igaz dolgokhoz. De hosszú-hosszú évtizedekig elhitették önmagukkal – és ami ennél sokkal rosszabb: az egész világgal! –, hogy mindehhez csak nekik van közük.”