Svájcban mondták ki: Putyin labdába sem tudott rúgni Magyarországon, hiába vádolták meg mindennel

A Die Weltwoche szerzője szerint valójában az Európai Unió és a civil szervezetek akarata érvényesülhetett a választáson.

Victor Ponta egy igazi demokrata, a kisebbségek jogai mellett elkötelezett européer politikus. Legalábbis a hangzatos nyilatkozatok szintjén.
„Amit tehát a kormányfő most művel, az kármentésként értékelhető, mivel nagyon szeretne jó pontokat szerezni Brüsszelben. Ezért mutatkozik hajlandónak Koszovó elismerésére, és ezért kért bocsánatot az egyházaktól javaik kommunisták általi elrablása miatt. (Hogy aztán egy hét múlva a kormánytöbbség megtagadja az egyházi levéltárak visszaszolgáltatását.)
És ugyanígy érdekből kezdte el »szeretni« a magyarokat is. (Ahogy tavaly az volt az érdeke, hogy egy magyar ügy, a MOGYE magyar karainak megtorpedózásával buktasson kormányt.) Érdeke, hogy kisebbségbarátnak tűnjön, érdeke, hogy korrekt régiósítást és szabad jelképhasználatot ígérjen, mint ahogy az is érdeke, hogy a mindig lojális, simulékony RMDSZ legitimitását és a vele való kizárólagos együttműködésre való hajlandóságot túlhangsúlyozva a magyarokat elfordítsa az önrendelkezési követeléseket hangsúlyosabban megfogalmazó magyar pártoktól.
Mivel bizonyítási kényszerben van, a magyar politikai szervezeteknek a nemzetközi fórumok befolyását is kihasználva addig kell ütniük a vasat, amíg meleg. Egyértelművé kell tenni: Pontának nem ígéretekkel, hanem tettekkel kell bizonyítania, hogy »szeret« bennünket.”