Kirekesztők

„Most történt ez a »baleset«: véletlenül becsúszott egy úgymond jobboldali is a díjazottak körébe. Szaniszló Ferencről van szó, az Echo Televízió Világpanoráma című műsorának alkotójáról, akinek egyébként már akkor oda kellett volna adni a Táncsics-díjat, amikor a délszláv háborúról készítette élete kockáztatásával a megrázó riportokat a Magyar Televízió Panoráma című műsorának. De hát a neve ugyanúgy nem kerülhetett szóba a rendszerváltás utáni években, mint például Chrudinák Alajosé, a nemzetközileg is elismert külpolitikai szerkesztőé vagy sok más kiváló konzervatív újságíróé. Ez a múlt, ezen nincs mit keseregni.

De miért van az, hogy a jelenben sem sok minden változott az elmúlt évtizedekhez képest? A most ellenzéki, balliberális újságírók ugyanolyan dühvel, gyűlölettel támadják cikkeikkel, megnyilvánulásaikkal a polgári kormányt kül- és belföldön, mint a rendszerváltás hajnalán. Nem számítanak a jó döntések, a szociális intézkedések, az ország megmentésére irányuló törekvések, a hiteles érvek. A hatalom mindenáron való megszerzése a lényeg, ezért bárkivel szövetkeznének: legyen az drogos, politikai vagy erkölcsi nulla. Miért kell mindig a kizárólagosságra törekedni? Miért nem lehet elfogadni a választók többségének döntését, miért nem lehet megelégedni a tényekkel, értékelve a szakmai alapot, a tudást, az igényességet, a hatást, a népszerűséget?”