Alkotmányosság Magyarországon: a tartalom nélküli forma

Az Alaptörvény negyedik módosításának elnöki elfogadásával a kormány három év után elérte azt a célját, hogy kétharmados parlamenti többségének útjából minden akadályt eltüntessen. A módosítás és a tegnapi államfői nyilatkozattal „szentesített” alkotmányjogi felfogás következtében ettől kezdve a magyar intézményrendszeren belül nincs semmilyen kontroll a kormány döntései felett, az Alaptörvénybe pedig gyakorlatilag bármi beírható.

A második Orbán-adminisztráció számos vitatható döntést hozott hároméves kormányzása során, amelyek egy része nem csak pártpolitikai alapon volt támadható. Az Alaptörvény negyedik módosítása azonban az eddigiekhez képest is merőben új minőséget jelent. Ezzel gyakorlatilag teljesen megszűnik a kontroll a parlament mindenkori kétharmados többségének akarata felett. Nemcsak a jelenlegi Fidesz-KDNP dominálta parlamentről van tehát szó, hanem a jövőben bármely politikai erő számára szabaddá válhat az út, hogy mindenféle ellensúly nélkül irányítsa Magyarországot.

Közjogi értelemben ráadásul mindez teljesen jogszerűen történhet, hiszen az elmúlt három évben gyakorolt kormányzati jogfelfogás szerint a jogszerűség pusztán formai kérdés. Ez a megközelítés jelent meg a köztársasági elnök nyilatkozatában is, Áder János ugyanis úgy fogalmazott: „Demokratának lenni annyit tesz, mint minden körülmények között ragaszkodni a jogállamiság formáihoz és kereteihez”. Eszerint tehát csak formák és keretek léteznek, a demokráciával és a jogállammal szemben semmiféle tartalmi követelmény nem támasztható. A törvénynek csak a betűjét kell betartani, a szellemét nem.

Ez azt is jelenti, hogy a módosítás hatályba lépése után bármilyen rendelkezés beemelhető az Alaptörvénybe. Ha a kétharmados többség például elrendeli, hogy Magyarország hivatalos nyelve holnaptól a svéd lesz, akkor ez intézményes úton nem akadályozható meg. A konkrét ötlet abszurd ugyan, a módosítás következtében előálló alkotmányos helyzet viszont még inkább az. A kormánypárti politikusok nem tudnak érdemben reagálni az ehhez hasonló felvetésekre, legfeljebb arra hivatkoznak, hogy ugyan mi motiválna bárkit, hogy ilyen értelmetlen lépésre szánja el magát. A kérdés viszont nem az, hogy a mindenkori kétharmad tesz-e, hanem az, hogy tehet-e ilyesmit. A válasz pedig az, hogy a negyedik alaptörvény-módosítás ezt lehetővé teszi. Ennek első bizonyítéka, hogy ugyanez a módosító csomag tartalmilag alaptörvény-ellenes intézkedéseket helyez el az Alaptörvényben, amelyek így már formailag valóban nem lehetnek alaptörvény-ellenesek, tartalmilag viszont azok maradnak – mi ez, ha nem jogi abszurd?

A jogállamiság többet jelent az éppen aktuális (és a kormányoldal által szövegezett) jogszabályok betartásánál. Magában foglalja a kiszámíthatóságot és a jogbiztonságot is, amelyet az Alaptörvény negyedik módosítása teljességgel felszámol.

A hatalommegosztás érvényesülésére nem azért kell vigyázni, mert önmagáért való érték volna, hanem mert ez a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja. Ha egy kétharmados többséggel rendelkező politikai erő mozgásterének nincs határa, akkor az állampolgárok kiszolgáltatottakká válnak a hatalom gyakorlóival szemben, márpedig a kontroll nélküli hatalom nem józan belátásra és nem mértéktartásra ösztönöz.