Egyenlőség és érdem

„Ugyanakkor a vallások elvi egyenlőségének az eszméje, s ennek nyomán az általános vallásszabadság jogi kereteinek az alkotmányos megteremtése sem teszi feleslegessé azt a kérdést, hogy ez az elvi egyenlőség és az elosztási javakból való igazságos részesedés miként valósulhat meg a mindenkori közhatalomnak a vallásokhoz való viszonyában? Azt ugyanis valóban lehet vitatni, mint ahogyan ezt az Alkotmánybíróság legutóbb tette, hogy kinek van joga egyes vallási csoportosulásokat az »egyház« jogi státuszával (és az ezen státusszal járó előnyökkel) felruházni, más csoportoktól pedig ugyanezt megtagadni vagy elvonni. S valóban kérdéses, hogy az Országgyűléshez telepített jog képes-e kizárni az önkényesség mozzanatát, amint erről a MEÖT legújabb közleményében is olvashatunk.

Ám ha meg is teremtődnek az egyházi státusz megszerzéséhez való jog legitim keretei, s ezáltal megvalósul a vallások egyenlőségének és az állam semlegességének az eszméje, még mindig nyitva marad az a kérdés, hogy vajon a mindenkori közhatalomnak – nem vitatva a vallások elvi egyenlőségét, az általános vallásszabadság jogát – van-e joga, mozgástere arra, hogy egyes vallási csoportok között különbséget tegyen, anélkül persze, hogy ezzel megsértené bárkinek is a vallásszabadsághoz való jogát? S ha igen, akkor egy ilyen döntésnek a mindenkori semlegesség követelménye mellett, mi lehet a legitim alapja?

A felmerülő dilemma itt az, hogy míg egyfelől – mint fent írtam -, ma általánosan elfogadott a vallások elvi egyenlőségének az eszméje, addig másfelől, mégsem lehet eltekinteni attól a konkrét történeti kontextustól, amelyben ezen elvi egyenlőség gyakorlati megvalósítása jogi keretet kap. Az AB ugyan alkotmányellenesnek ítélte, hogy az egyházi státuszról az Országgyűlés döntsön, de ugyanakkor nem vitatta az Országgyűlésnek azt a jogát, hogy az egyházi jogi státusz szabályozásához további kritériumokat határozzon meg, mint például minimális létszám előírások, továbbá a vallási közösség működésének időtartamára vonatkozó kikötések.”