Gondolatok az államfő nem létező dilemmájáról

„Álláspontom szerint megtévesztő és szakmai értelemben provokatív minden olyan felvetés, hogy a köztársasági elnök mérlegelési helyzetbe kerül az adott kérdés vonatkozásában. Egyrészt az alaptörvény S cikke kimondja, hogy annak elfogadásához vagy módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Miután az ily módon elfogadott alaptörvényt vagy annak módosítását az Országgyűlés elnöke aláírja, és megküldi a köztársasági elnöknek, azt az államfő a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését. A rendelkezés egyértelmű, kogens szabály, amely tekintetében az alaptörvény nem enged kibúvót.

A második fontos ok az Alkotmánybíróság intézményi hátterében keresendő. Amikor 1989-ben felállt az első taláros testület, a vonatkozó törvény indoklása kimondta, hogy az Alkotmánybíróság »hatáskörének korlátai folytán nem sérti a parlament szupremációját«, illetve hogy az AB felállításával nem jön létre majd egy »szuperhatalmi fórum«. Az Alkotmánybíróságnak az alkotmány felülvizsgálhatóságáról szóló korai döntései [293/B/1994. AB-végzés, illetve 23/1994. (IV. 29.) AB-végzés] óta töretlen gyakorlata az, hogy az alkotmányi rendelkezések megsemmisítésére, felülvizsgálatára a taláros testület nem jogosult, így sem magának az alkotmánynak, sem az alkotmányt módosító törvényeknek a felülvizsgálatára nem terjed ki a hatásköre. Megjegyzendő, hogy jelen esetben ráadásul az AB által az átmeneti rendelkezések egyes passzusainak formai okokból történő megsemmisítése tekintetében úgynevezett szignalizációs alkotmányvédelmi jogkör alkalmazása kapcsán kimondott kifogások részbeni korrekcióját hajtja végre az alaptörvény negyedik módosítása.”