Ne szavazza meg! – levél Gulyás Gergelyhez

„A módosítás egy része nyilvánvalóan bosszú az alkotmánybírák Önöknek nem tetsző döntései miatt. Nem mondanám azt, hogy kicsinyes bosszú, inkább megfontolt, alapos és – lelki és intellektuális értelemben – kellően szadista is. Még azt se mondanám rá, hogy erős felindulásban elkövetett rigolettói vendetta, »si, vendetta, tremenda vendetta«. Jó adag romlottság kell az ilyen bosszúhoz. Ám a módosítás legsúlyosabb fogyatékossága mégiscsak az, hogy ebből ismét kimaradt a nép, az istenadta a nép. Önök február 8-án aláíratták a törvényjavaslatot szinte valamennyi kormánypárti képviselővel, bár voltak olyanok, akik csak 11-én látták el kézjegyükkel a papírost. Hogy mindenki aláírta, ez olyan, mintha vérszerződéssel pecsételték volna meg azt a parancsot, hogy egy jottányit sem lehet ebből engedni.

Nem tudom, hogy az aláíró képviselők ugyanilyen készségesen, olvasatlanul és áttanulmányozatlanul írnának-e alá egy olyan adásvételi szerződést, amely a saját házukról szólna. Aligha. Pedig itt egy nagyobb házról, a hazájukról van szó, amelyet a választók a gondjaikra bíztak. Ennek ellenére aláírták a papírost, s a módosítás ettől a pillanattól kezdve már el volt fogadva. Milyen eljárás ez?

Ön gyakran emlegeti, hogy az Alkotmánybíróság alkotmánymódosítás-vizsgálata a formai legitimitásra korlátozódhat. Bár ez a tétel sem magától értetődő (és minél inkább szövik a bosszújukat, annál valószínűbb, hogy nem marad méltó válasz nélkül), azt kell mondanom, hogy a közjogi érvényesség szempontjából az Önök eljárása majdnem olyan, mint amikor az ítéletet előre megírják, és a később megismert tények hatására legfeljebb egy kevéskét cizellálják. Ami a formális eljárásukat illeti, én egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha a csillagok szerencsés állása esetében – például ha a magyar alkotmányjog néhány csillaga is megszólalna – ezt az eljárást és a módosítást is a közjogi érvénytelenség billogjával pecsételné meg az Alkotmánybíróság.”