Interjú Ferenc pápával 2007-ből

„Ez a világban élő keresztényekre is vonatkozik...

Bergoglio: A klerikalizálásuk probléma. A papok klerikalizálják a világiakat, a világiak pedig kérik, hogy klerikalizáljuk őket… Ez bűnös cinkosság. Gondoljunk arra, hogy maga a keresztség elegendő lehetne. A japán keresztény közösségekre gondolok, akik több mint kétszáz évig fennmaradtak papok nélkül. Amikor a misszionáriusok visszatértek, azt tapasztalták, hogy mind meg vannak keresztelve, egyházilag érvényes házasságban élnek, és halottaik katolikus temetésben részesültek. A hit csorbítatlan maradt a kegyelem ajándékai révén, amelyek örömtelivé tették azoknak a világi keresztényeknek az életét, akik csak a keresztségben részesültek és apostoli küldetésüket csak a keresztség erejéből élték. Mernünk kell egyedül az Ő gyengédségére hagyatkozni… Ismeri Jónás próféta bibliai történetét?

Nem emlékszem. Kérem, mondja el!

Bergoglio: Jónás számára minden világos volt. Tisztán látott Istennel kapcsolatban, világosan gondolkodott a jóról és a rosszról, arról, hogy mit cselekszik Isten és mit akar, hogy ki hűséges a szövetséghez és ki nem. Ismerte a jó prófétaság receptjét. Isten úgy tört be az életébe, mint az áradat. Elküldte Ninivébe. Ninive jelképezi az emberiségből mindazokat, akik elszakadtak, elvesztek, peremre szorultak. A kirekesztetteket, az elhagyatottakat. Jónás látta, hogy a feladata csupán annyi, hogy megmondja ezeknek az embereknek: Isten még mindig kitárt karral, türelmesen várja őket, hogy irgalmával meggyógyítsa és gyengédségével táplálja őket. Pusztán ezért küldte őt Isten. Ninivébe küldte, ám ő inkább az ellenkező irányba, Tarzisz felé menekült.

Menekült a nehéz küldetés elől...

Bergoglio: Nem. Nem Ninivétől menekült, hanem Istennek a niniveiek iránti végtelen szeretete elől. Ez volt, ami nem illett a terveibe. Isten már eljött egyszer… »a többit majd én megoldom« – ezt mondta magában Jónás. A maga elképzelései szerint akart cselekedni, ő akarta irányítani az eseményeket. Konoksága miatt saját ítéletalkotási rendszere, előre meghatározott módszerei, erkölcsi vélekedései foglya lett. Olyan bizonyosságok szögesdrótjaival kerítette körül a lelkét, amelyek ahelyett, hogy szabadságot adtak volna Istennel és megnyitották volna mások szélesebb körű szolgálatának horizontjait, végül süketté tették a szívét. Mennyire megkeményíti a szívet az elszigetelődött lelkiismeret! Jónás többé nem tudott róla, hogy Isten egy Édesapa szívével szereti népét.”