„Szerencsés-e akkor, ha most hirtelen, szorult helyzetünkben, kreatív jogértelmezéssel, a láthatatlan alkotmányra hivatkozással próbáljuk megoldani azt a jelenleg feloldhatatlannak tűnő helyzetet, hogy miközben a mindenre kapható kétharmad éppen erőszakot tesz az országon és saját alaptörvényén is, nincs olyan alkotmányos intézményünk, amely a szabadságot korlátozó, jogainkat szűkítő, az alkotmányosságot romboló alkotmánymódosítás hatálybalépését megakadályozhatná? Nem rombolja-e az alkotmányos kultúrát az is, ha aktuális szükségleteink szerint módosítunk a két évtizeden keresztül következetesen képviselt meggyőződésünkön, nevezetesen azon, hogy az alkotmánymódosítás alkotmányellenessége fogalmilag kizárt? (...)
Játsszunk el továbbá azzal a gondolattal, hogy 2014-ben a jelenlegi ellenzék kétharmados többséget szerez, és szeretné megváltoztatni az alaptörvényt. Amennyiben az Alkotmánybíróságnak joga lenne az alkotmánymódosítás alkotmányosságát vizsgálni, ki fogja megakadályozni a fülkeforradalomból hátramaradt testületet abban, hogy a véleményszabadság és az emberi méltóság védelmének helyreállítását, a család fogalmának korrekcióját vagy bármi mást ne éppen az alaptörvény önazonosságára hivatkozással nyilvánítson alaptörvény-ellenesnek? Hiszen lehet, s az eddigiek alapján talán valószínű is, számukra más az alaptörvény önazonossága, mint a volt köztársasági elnök számára – s ebben még igazuk is lehet, mert ennek az alaptörvénynek valóban más az önazonossága. Ez alapján akár megalapozottan is érvelhetnének amellett, hogy felfogásukban az alaptörvény önazonosságához tartozik, mondjuk, a család hamarosan alaptörvényben rögzített fogalma. Ne legyenek illúzióink, hogy képesek-e rá. Valóban azt akarnánk, hogy a Balsai István, Salamon László és Szívós Mária nevével fémjelzett Alkotmánybíróság határozza meg az alkotmány azonosságát adó rendelkezéseket?
Ez az út veszélyesebbnek tűnik, mint amelyre most kényszerültünk. Áder kilátásba helyezett aláírása ezt a lehetőséget kizárja. Legalábbis egyelőre. Orbán éppen most számolja fel annak lehetőséget, hogy a fülkeforradalmi összetételű Ab érdemben vizsgálja az esetlegesen kétharmadot összeszedő ellenzék majdani alaptörvény-módosításait. Egy valószínűvé váló ellenzéki kétharmad esetén a kormányfőt azonban még megkísértheti a gondolat, hogy ellentétes értelmű, újabb módosításra szánja el magát – éppen ezt követeli tőle most a fél világ. S az, hogy a miniszterelnök az ilyen kísértésekkel szembekerülve rendre elbukik, nem sok jót sejtet – bár, reméljük, erre azért mégsem kerülhet sor.”