„(1) Először is fel kell ismerni, hogy nem érdemes kisiparos módjára sem alkotmánymódosításokkal szétverni egy Alkotmányt, sem pedig éppen aktuális politikai kérdéseket az Alaptörvény ráncfelvarrásával eldönteni. Azon túl, hogy mindez nem túl elegáns, sőt kifejezetten kártékony és önsorsrontó, egy salátatörvénnyé degradálja a jogállam alapját jelentő dokumentumot. Ha végignézünk az 1949 és 2013 közötti időszak alkotmányos termésén, akkor azt látjuk, hogy a Fidesz-KDNP – pusztán a számok alapján is – abnormálisan sokszor nyúlt hozzá a közjogi rendszerhez: 1949 és 1989 között (az új Alkotmány elfogadásáig) 23, 1990 és a 2010-es kormányváltás között 26 alkotmánymódosítást fogadtak el. Tehát, amíg 61 év alatt 49 alkotmánymódosítást találunk, addig 2010 tavasza és 2011 közötti bő másfél év során a Fidesz-KDNP 12 alkalommal módosította az Alkotmány, s 2012-ben további 3 alkalommal az Alaptörvényt. Ezzel a jelenlegi kormányzóerők megközelítették a szocialista-kommunista időszak és a rendszerváltás utáni 20 év teljesítményét – és a ciklusnak még nincs vége.
(2) Ahhoz, hogy komoly lépéseket tegyünk egy alkotmányos honpolgári kultúra kialakításának irányába, az embereket érdekeltté kell tenni az Alkotmány megvédésében. Vagyis be kell bizonyítani, hogy az Alkotmány és az alkotmányosság erodálása erősen befolyásolja a mindennapokat: hiszen az Alkotmánybíróság nem lesz alkalmas alapjogaink megvédésére; bírósági ügyeink intézését akár lakóhelyünkhöz képest több száz kilométerre is elhelyezhetik; diplomával a zsebünkben nem élhetünk a munkaerő szabad áramlása adta lehetőségekkel. Ehhez jó értelemben »populista« technikára van szükség: a veszélyeket a maguk brutális valóságában kell bemutatni, lépésről-lépésre megalapozva ezzel az alkotmányosság »PR-ját«.”