„Emlékszel, hogy mi volt az első zene, amit hallottál?
Határozottan emlékszem, Charles Trénet dala volt, a La Mer. Anyukám nagyon szerette a francia zenét, az autóban mindig az szólt, Trenét, Édith Piaf és hasonlók és én is imádtam Trénet hangját és a dalait. Egy nagyon forró nyári napon vidéken autóztunk, nem túl forgalmas utakon és a La Merre teljesen megőrültem a kocsiban. Anyukám is velem tartott a játékban, áthajtott az út túloldalára és egy darabig úgy vezetett, francia zenét hallgattunk a ragyogó napsütésben. Gyönyörű volt, ez egy gyönyörű emlékem. És éppenséggel ez az első emlékem is az életemből! Ez a nap, ez nyári nap. Ekkor estem szerelembe a zenével.
Mi volt az első lemez, amit magad vettél meg?
A Faith No More és az a lemez, amin a Digging The Grave című dal szerepel (ez az 1995-ös King For A Day…Fool For A Lifetime – a szerk.), kazettán. Egy jelvény volt hozzá ajándékba a kutyával a borítóról. Az iskolai hátizsákomon tartottam évekig (nevet).
Mi volt az első nagy koncertélményed, élő zenei élmény, ami megváltoztatta az életed?
A Brixton Academyben ért életem nagy koncertélménye. A Garbage koncertjére mentem, hatalmas rajongó voltam, az előzenekar pedig a Rentals volt. A Rentals-ban pedig játszott egy hegedűslány. A hegedűt ekkor már nagyon szerettem, nagyon különleges hangszernek tartottam, de soha nem láttam még, hogy egy rockzenekar is használná. Hátborzongató élmény volt látni, hogy ezt lehet. Hogy egy akusztikus hangszert bele lehet építeni az elektromos hangszerek közé egy koncertprogramban. Ott álltak sorban a Moog és egyéb szintetizátorok és valaki hegedült közöttük. Ahogy mondod, ez megváltoztatta az életemet. Megszállottja lettem, hogy én is valami ilyesmivel kísérletezzek. Nagyban befolyásolta az alkotói tevékenységemet és azt is, ahogy producerként tevékenykedek. (hegedűs-rockzene: a Rentals és a Waiting című dal 1995-ből)”