Románia azért kapta ajándékul Sztálintól Észak-Erdélyt, hogy lenyelje a kommunizmust – kérdés, hogy most „robban-e a puliszka?”
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Január 26-án két ellenzéki párt is kongresszust tartott, a DK és az LMP. Mindkét eseménynek van olyan üzenete, amely nem kap elég hangsúlyt a közbeszédben.
„A DK kongresszusa egy önmagában biztos párt fóruma volt, amely éppen ezért kisebbségi érzések nélkül tudta megfogalmazni nyitottságát minden választási szövetségi politikára, amely a demokrácia helyreállítását célozza. Az LMP kongresszusa pártszakadással végződött, mert a többség nem tudott szembenézni a fent jelzett feloldhatatlan ellentmondással: képtelennek bizonyultak felelős választ adni a demokrácia vagy önkényuralom profán kérdésére a 2014 utáni időszakra vonatkozóan. Az LMP platformista szárnya volt az, amely ezt az akadályt vette, bizonyítva, hogy számukra a demokrácia mutatkozott fontosabbnak a pártérdeknél. Még nem tudni, milyen következményekkel jár a kilépőkre nézve ez a fordulat, lehet, hogy sok, előre fel nem mért hátránnyal. Meg kell küzdeniük azzal a teherrel is, hogy ha tartják magukat a célkitűzéseikhez, és nem sikerül kiegyezniük korábbi pártjuk vezetésével, a távozásnak áldozatává eshet az LMP-frakció is. Még tart a próbálkozás, hogy a frakció túléljen, de már ehhez is a jog olyasféle csűrése-csavarása szükségeltetik, amely a szeplőtelenségre stratégiát építő LMP-imázst erodálja. Ennek ellenére, és ezekkel a diszfunkciókkal együtt is, a kiválás sokkal inkább igazolja a demokratikus értékek iránti elkötelezettséget, mint az LMP eddigi válaszai a 2014-es választási feladványra. (...)
Miért vicceskedik Ceglédi Zoltán például azzal, hogy az LMP kettévált részei között pusztán az a különbség, hogy egyikük szereti Bajnai Gordont, a másikuk meg nem? Mitől annyira lekezelhető a platformista szárny sok vívódás után meghozott döntése, ha Magyarországot már csak egy lépés választja el a fékek és ellensúlyok rendszerének teljes becsődölésétől? Tényleg nem értik, hogy a szokásos »mit hoz, mit visz« – a párttaktikák szintjétől elemelkedni képtelen – elemzői csevely nem vezet sehova?
Vajon miért kell Gyurcsány pártelnöki beszédének tartalmát agyonhallgatni, hogy helyette pusztán a személyéről szóló jópofizás kapjon teret? Elhiszem, hogy nem érthetők bizonyos politikusi kiállások, ha a demokratikus elkötelezettség hiányzik az ember érték- és fogalomkészletéből, de baj, ha el sem tudja képzelni, hogy mások rendelkeznek ilyesmivel.”