Miért apolitikus ma a punkszcéna?

„Volt pár hete egy beszélgetés az Artbázison, ami elvileg arról szólt, hogy a 80-as évek generációja, akik a rendszerváltás előtt születtek, de már utána voltak kamaszok, és akkor ez nekik biztos egy meghatározó életrajzi adat. (Nyilván már itt bukik az egész, én pl 87-es vagyok, akkor az most játszik?) Végül elég látványosan arra jutottak, hogy igazándiból nincs semmi közös ebben a generációban, max az, hogy életkoruknál fogva történetesen rajtuk kísérleteznek ki sok mindent (új érettségi rendszer, bologna rendszer, stb.), de ez nyilván nem rajtuk múlik. Sőt - végtelenül apolitikusak. Szerintem, ami max közös lehet ebben a generációban, az az, hogy nincs mi ellen lázadni, mert beleszülettünk a fene nagy demokráciába, liberális szülők, lehet menni inni, és tényleg a legnagyobb baja az embernek, hogy kirúgta a csaja, mert béke van, legalábbis a világ azon részén, ami érdekel. Ja, hogy elvették a nyugdíjat? Ki a faszomat érdekel?! Viszont ez igaz a 90 utániakra is.

Valahol itt kereshető az, hogy nagyon-nagy százalékban szarik mindenki a politikára, és hogy tényleg csak arra kapják fel a fejüket, ha fizetni kell, mármint nem majd valamikor amikor már szar lesz, hanem most, élesben. Ráadásul erre is csak nagyon kevesen reagálnak - engem egészen megdöbbentett, hogy ott álltunk kb. ezren a Parlament lépcsőjénél, és nem vette egyből a sapkáját az egész város és csatlakozott*.”