A kormány hátrál, a diákok mennek előre –Talpra, diák! Újratöltve

A kormány több okból is kényszerpályán mozog a diákmozgalom miatt. Talán legérzékenyebb pontja, hogy ma egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy szétverjen egy populáris és nyilvánvalóan nem szélsőséges tömegmozgalmat, miután saját népképviseleti legitimitását meghatározó módon az előző kormány rendőrterrorjára építette. A békés demonstrációkat szétverő rendszert évek óta fő ellenségként azonosította, így nem járhat el ugyanúgy! Nem utolsó sorban ezért nem alkalmaztak (és nem alkalmazhattak!) erőszakot még egy bejelentés nélküli tömegtüntetéssel szemben sem, sőt: még a hídfoglalás miatt sem. Az államhatalom társadalmi ellenállással szembeni legközönségesebb eszköze így gyakorlatilag nem áll rendelkezésükre: az erőszakszervek bevetése. Rendkívül hatékony fegyver ez most a diákmozgalom kezében, amíg el tudnak kerülni mindenfajta erőszakot vagy provokációt a demonstrációkon, ami bármilyen címen jogosnak mutathatná a rohamrendőrök bevetését a közrend fenntartására hivatkozva.

A másik, szintén fatális kommunikációs csapda, hogy közeleg a karácsony és egy olyan kormány, mely kommunikációjában a keresztényi értékeket kiemelten fontosnak mutatja, aligha engedheti meg magának, hogy látványos társadalmi békétlenség legyen éppen karácsonykor, vagy akár az újév is ilyen közhangulatban kezdődjön. Emiatt lépéskényszerben vannak, ha politikai kommunikációjukban a 10%-os energiaár-„ajándékot” szánják karácsony fő üzenetének és nem akarják, hogy ezt simán felülírja a diákmozgalom tiltakozása, ahogyan most történik. Idejük tehát nagyon rövid, szűk egy hét, és ezt a diákmozgalom most szintén kihasználhatja.

A populista demagógia kísértése nagy, hogy úgy állítsák be a diákok tiltakozását, mintha csupán elkényeztetett suhancok hőzöngése lenne, akiknek semmi se jó, semmi sem elég, pedig mennyi közpénzt fordítanak így is rájuk, pedig milyen nagy részük el se végzi az egyetemet, vagy utána külföldre megy „elárulva az országot”, mely önnön vérével táplálta-taníttatta, stb. Ez a populista demagógia ugyan tombol a sajtó egy részében, fröcsög a bayerzsoltok tollából, éppúgy mint a cinikusabb globalista ballib bértopikolók részéről, de a kormány aligha engedheti meg magának, hogy a középosztály maradék reménységét képező diákságot egy mozdulattal odavesse az ő társadalmi helyzetüket irigylő csőcselék elé médiapréda gyanánt. Ezzel a kormány végképp a szélsőséges, fasizálódó politikát választaná, a demokratikus látszat maradékát is felszámolná, amit -az ellenzék minden ez irányú kritikája ellenére- ilyen egyértelműséggel sosem tett meg össztársadalmi léptékben.

Mindezek alapján a diákmozgalom még a politikai kommunikáció törvényszerűségei alapján is sikerre van ítélve, a kormány pedig mindenképp meghátrálásra kényszerül, ha a diákmozgalom nem követ el hibákat és nem gyengül az általa elindított társadalmi szolidaritási folyamat, illetve nem tudja kisajátítani a pártpolitika. Bár a közbeszédet és a pártpolitika által kisajátított politizálást mindmáig a multik marketingjére épülő politikai kommunikáció uralja, ugyanakkor van egy ennél mélyebb, tartalmi oka is annak, hogy a diákmozgalom győzelemre van ítélve és a kormányok hosszabb távon is csak engedni tudnak egy ilyen össztársadalmi mozgalomnak, ez pedig a mozgalom bázisdemokratikus természetéből adódik.

Konkrét példát adnak most a diákok erre, mikor nem veszik be a kormányfő PR-válaszát, és kreatív videoüzenetben is határozottan tiltakoznak az ellen, hogy megoldás lenne az, ha statisztaként odarendelt diákokkal valami kocsmabeszélgetést levideózva a diákok megértését kommunikálni igyekvő kormányfő egyszerre médiaszenzációként bejelenti: meghallgatta a diákok követeléseit és minden rendben lesz! (Konkrét intézkedések híján, kábé ez a hétvégi bejelentés lényege.) Amilyen szép példáját adja ennek határozott elutasításával a diákmozgalom a demokratikus elkötelezettségnek, olyan kevéssé demokratikus a kormányfő facebook-akciója és bejelentése. (Ugye figyelünk közben: globálhatalmak elleni szabadságharc a facebookon!)

Tegyük fel azt, ami egyébként teljesen meseszerű és gyakorlatilag esélytelen, hogy népének bölcs vezetőjeként egy kormányfő valóban meghallgatja a diákok követeléseit, sőt: még túl is tesz rajtuk és az általuk javasoltaknál is jobb feltételeket harcol ki számukra, de anélkül, hogy valóban leülne velük konzultálni. Csupán saját bölcs belátása alapján. Még ez a mesébe illő megoldás sem volna demokratikus, a legkevésbé sem! Ugyanis Magyarország mai államformája és újraírt alkotmánya alapján sincs felhatalmazása egy miniszterelnöknek sem, hogy bölcs népvezetőként viselkedjen. Nem erre választották meg, nem erre kapott felhatalmazást. Nincs joga hozzá, még akkor sem, ha tehetsége alkalmasint volna hozzá. Neki akkor is a választók képviselete lenne kizárólagos alkotmányos kötelessége, ha a választók nyilvánvalóan saját érdekeikkel ellentétes dolgokat akarnának éppen, míg ő - bölcs népvezetőként - sokkal közérdekűbb megoldást is tudna kínálni. Ha erről nem tudja meggyőzni választóit, akkor egyszerűen nem tehet mást, csak azt, hogy választói akaratát képviseli. Ilyen egyszerű.

Ezért minden lehető társadalmi támogatást meg kell adni minden olyan tömegmozgalomnak, mely a civil kontroll erősítését jelenti a népképviselet elvével bárhogyan visszaélő kormányzati hatalommal szemben, mert a politikai rendszer demokratikussága a tét. Nem a tandíj, vagy bármi más tehát a tét, ami épp kiváltja a társadalmi tiltakozást. A valódi tétje bármilyen ehhez hasonló társadalmi tiltakozásnak az állam demokratikus működése. Ugye senki sem gondolja, hogy ennél sokkal fontosabb ügyek is vannak egy országban. Legyen szabad emlékeztetni e tekintetben arra az alapvető alkotmányos jogra és kötelességre, mely az új alaptörvényben is változatlan maradt: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” Ugye világos!

Szándékosan nem írtam le mindvégig a kormányfő nevét ebben a cikkben, mert az ügy demokratikus megoldásának ehhez semmi köze, ahogy nincs köze ahhoz, hogy egyébként ki baloldali vagy ki jobboldali, és kicsit sincs köze az idióta gyurcsorbánozós „közbeszédhez” sem, melynek fröcsögő mocsarába próbálnak belerántani minden párthatalmon túlmutató bázisdemokratikus kezdeményezést. Bízzunk benne, hogy a diákmozgalom nem hagyja, hogy benyomják ebbe a mocsárba, ahogyan nem ül fel a politikai kommunikáció blöffjeinek sem. Mert addig semmilyen pozitív elmozdulás nem várható, amíg a rendszer működésmódja nem az érintett társadalmi csoportokkal folytatott valós konzultációra épül. Addig teljesen mindegy, hogy egy kormány képviselői mit mondanak vagy akár milyen új rendeleteket hoznak, mert ennél sokkal alapvetőbb alkotmányos kötelességük, hogy a választók (és nemcsak saját választóik!) érdekeit valós párbeszédet biztosító társadalmi egyeztetések alapján ténylegesen képviseljék. Amíg nem ezt teszik, addig abszolút jogos, sőt szükséges és közérdekű a tüntetés, egyetemfoglalás, sztrájk minden lehető eszközének alkalmazása. Eközben remélhetőleg egyre többen személyesen is megtapasztalhatják, hogy a társadalmi szolidaritás nemcsak alapvető érték, hanem felejthetetlen élményt is jelent mindazoknak, akik képessé válnak rá és közösen fel tudnak lépni egyre kreatívabb érdekérvényesítési formákban.

Amilyen szörnyű, méltatlan és lealacsonyító mindaz, ahogyan általában önálló gondolkodásra és cselekvésre képtelen tömegként kezelik és manipulálják az embereket, olyan izgalmas és felemelően szép, amikor ennek ellenére szabad és szolidáris emberi közösségként tudnak megnyilvánulni ugyanazok az emberek, akiket a multik és a hozzájuk hasonló manipulációs módszereket alkalmazó pártok arctalan tömegként, szavazók masszájaként kezeltek.

A diákok és mozgalmukat támogatók közt láthatóan egyre többen tapasztalják meg most, hogy milyen jó demokrataként fellépni és szolidárisnak lenni, valós tartalommal megtöltve az enélkül merőben formálissá züllő demokráciát. A társadalmi szerepvállalás, tüntetés vagy más, konstruktív fellépés –úgy tűnik- a bulizásnál is jobb lehet. Akkor most kit zavar és kinek lenne rossz mindez? Hogy is van ez? Jobb lenne, ha ugyanezek a diákok kommersz tömegbulikon öntudatlanra innák és partiznák magukat, a multiglobalizmus demokráciamodelljét követve, ami ellen nem emlékszem, hogy bárki a közhatalom hivatalos vagy nem hivatalos képviselői részéről komolyabban fellépett volna. Szabadságharc ide-oda.