„Kaptunk egy langyos hoffmannozást, de kínosan ügyeltek arra a szervezők, hogy orbánozás még véletlenül se legyen. Nem a kormányt kritizálták, hanem a kormány néhány döntését. Követeléseik hangzatosak ugyan, de nem mutatnak többet egy szűk társadalmi csoport követeléseinél. Volt aki felvetette ugyan, hogy nyitni kell más, a kormány által rossz helyzetbe hozott társadalmi csoportok irányába, de ezt általános értetlenség fogadta.
Ha az egyetemisták félre tudták volna tenni a hallgatói szemellenzőt, ha valóban bátrak mertek volna lenni, akkor élére állnak a társadalmi ellenállásnak és egyetemüket elfoglalva, azt bázisnak használva megszervezik azt. Hatalmas volt a felelősségük, mert ez az ország várt tőlük valamit. Valaminek az elindítását, azt, hogy ők képesek lesznek arra, amire a demokratikus ellenzék képtelen volt idáig. Még azt sem lehet mondani, hogy nem volt nyitottság az irányukba. A magyar média és sajtó egésze - ide értve a jobboldaliakat is egyébként - kiemelt figyelmet szentelt az eseménynek. Valószínűleg százezrek ültek a TV-k és számítógépek előtt, pörgött a facebook egy nem túl jelentős létszámot felvonultató tüntetés kedvéért. Hatalmas volt a lelkesedés még annak ellenére is, hogy nem volt átfogó kormánykritika és a hallgatók lényegében csak a keretszámok csökkentése miatt hőzöngtek.
Ez így ebben a formában kevés volt. Ezek az egyetemisták a kapitalizmus gyermekei. Saját érdekeiket szem előtt tartva, ki lehet mondani, pusztán önös érdekből tették, amit tettek és ráadásul azt is rosszul, kínosan ügyelve arra, hogy az egyetemi vezetést (és a kormányt) igazából ne haragítsák magukra.”