A magyarok istenére

„Ha messze nem is az egész nemzet él vele, azért ennek a giccsnek van egy stabil tábora. Ők azok, akik elérzékenyülnek a fröccsöntött hazafiságtól, és meg is elégszenek vele. Aranygyapjas juhok ők vezetőiknek: beérik a nagy szavakkal. Hálás és igénytelen közönség.

A baj akkor jelentkezik, amikor ez a belterjes erjedés kifut a fedő alól. Amikor a birkáknak szánt romantika miatt kényszerpályára kerülnek a döntések, és sajnálkozva be kell látni a vezérkarban, hogy a matematika jelenleg politikailag vállalhatatlan. Akkor jön, hogy befektetői garanciaként ezeréves fennállásunkat tudjuk felmutatni, valamint szuverenitásunk sikereként, hogy nem áll szóba velünk senki sem.

Ezek az arcok már elkúrták végleg, ők már nem szabadulnak a nyáj nyomásától. Sorsuk a bóvli. De utánuk még meg lehet próbálni majd másképp. Valahogy úgy kéne kezdeni, hogy belátjuk, a magyarságteljesítmény a világpiacon nem eladható. Más, okos, ügyes dolgokat kell csinálnunk, olyasmiket, amiknek semmi közük az elmúlt ezer évhez, legfeljebb a következő tízhez. Aztán amikor azok beváltak, és lesz mivel dicsekedni, akkor lehetünk büszkék a magyarságunkra.”