Garantált naplemente

„Ha az LMP-nek 2010 óta megkérdőjelezhetetlen véleménye lenne a szövetségi politika kérdésében, ma biztosan nem lenne akkora bajban. Állítom, hogy mindkét lehetséges állásponttal jobb helyzetben lenne, mint most, amikor az egyik nap erre lép egyet, a másik nap pedig arra. Azonosulásra egyaránt alkalmas, érvekkel alátámasztható az »MSZP-vel nem lehet« és az »MSZP-vel lehet«: érthető, ha egy párt számára fontosabb a saját identitása, ha elveinek feladását látja abban, ha olyasvalakivel szövetkezik, akinek a politikája elfogadhatatlan számára, de az is, ha a politikai versenyt alapvetően politikai célok elérését szolgáló eszköznek látja, s miután számára elsődleges a kormányváltás, jelen helyzetben azzal is együttműködik, aki amúgy nem természetes partnere.

Mindezt persze bizonyára az LMP vezetői is tudják, ugyanakkor a határozott álláspont felvállalását lehetetlenné teszi a másik fontos feltétel hiánya: a pártban láthatóan nincs ebben a kérdésben egyetértés, sőt, ma talán már a döntés után elengedhetetlen kohézió és lojalitás sem. Érdemes észrevenni, hogy ez nem pontosan ugyanaz, mint ami az SZDSZ-t bénította: a magát liberálisnak nevező párt alapvetően nem belső megosztottság miatt kérdőjelezte meg időnként az MSZP-hez való viszonyát, hanem sokkal inkább taktikai okokból. Ma már jól látható, hogy a párt korábbi vezetőinek többsége tud és szeret is választani a Fidesz és az MSZP között. Az LMP-nél azonban még nem ez a helyzet, a belső állapotok inkább hasonlítanak a második ciklus jobboldali pártjaiban tapasztaltakhoz: Schiffer és követői tényleg nem kérnek a szocialistákból, míg a frakció többsége az Orbán-kormány leváltásához a széles baloldali együttműködést sem tartja elképzelhetetlennek.”