Nincs olyan, hogy túl őszinte dal

„Nem karriergyilkos vagy csak szimplán veszélyes lépés a hit kérdését beépíteni a popzenébe?

Két helyen érheti katarzis az embert: a hitben és a művészet kapcsán. Ma, ebben a végtelenül demokratikus világrendben kevés kockázatosabb lépés van, mint a hit kérdéseiről beszélni. De nem árt tudni, hogy évszázadokon keresztül minden művészet csak a szakralitással, a morállal foglalkozott.

Rendben, de mi van most?

Ez ma is érvényes, mindegy, hogy mi a trend. Az, amit művészetnek tekinthetünk, műfajtól függetlenül, áttételesen vagy direkten mindig az emberi kérdéssel foglalkozik. Egyszerű és megfoghatatlanul hatalmas témákkal: a születéssel, a szerelemmel, a veszteséggel, a halállal. Ami nem erről szól, tehát ami a lényegét tekintve nem szakrális alapon áll, az többnyire csupán szellemi önkielégítés, helyben topogás, divat. Szellemi alapok nélkül elképzelhetetlen a szellemi működés. A művészet maga a szent irracionalitás, mert a reményről beszél a reménytelenséggel átitatott világban.

Azért vannak keserűbb dalaid is, a Keserves fényűzés például túlságosan is őszinte. Nincsenek ebből problémáitok otthon?

Nincs olyan, hogy túl őszinte dal. Önfelélő műfajban működöm, minden valamire való szerző önmaga alapanyaga. Bár nem kell mindent feltétlenül átélnem ahhoz, hogy írni tudjak róla, az a mesterember vagyok, aki önmagát teszi a présgépbe. Nem biztos, hogy ez célravezető.

Nincs más választásod?

Volna, de nem tetszik a többi választás. Nem akarok kívül maradni azon, amit írok.”